Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Kovács Ákos is részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának megalkotásában

2020. január 9. 15:07 - szerző: 168 Óra

A Kossuth-díjas alkotóművész is részt vesz a 2020. szeptember 13-20. között Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának megalkotásában – írja a Szemlélek. – A hangszerelést Pejtsik Péter készíti, én egyebek mellett a végső hangfelvételért és a keverésért felelek – közölte a lap érdeklődésére a zenész.

A Budapesten tartandó katolikus világtalálkozó himnuszának megalkotására korábban pályázatot írtak ki, ám nem jártak sikerrel a szervezők.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Erdő Péter bíboros tájékoztatása szerint Kovács Ákos koncertet is ad majd az őszi rendezvénysorozat keretében – tette hozzá a Szemlélek. 

A 2017 novemberében megjelent hírek szerint az összejövetel költsége akkor 22 milliárd forintnál tartott.

(A 24.hu nyomán)