Kiszivárgott a kötcsei beszéd, Orbán Viktor valamire készül a meleg párok örökbefogadása, illetve a drogszabályozás kapcsán

2019. szeptember 8., 14:36

Szerző:

Bár a Fidesz és holdudvarának látványos felvonulásával járó, hagyományos évi kötcsei pikniken elhangzó szokásos Orbán-beszédről nyilvánosan senki sem árult el semmit, az Indexnek sikerült néhány részletet megtudnia a kevés konkrétumot tartalmazó miniszterelnöki beszédről.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság jó pályán halad, de a fejlődést ki kell terjeszteni az egész Kárpát-medencére és javítani kell a határon túli magyarok helyzetén. Eközben azonban nem szabad sérteni a szomszédos országok érdekeit. Orbán külön hangsúlyt fektetett a "nemzetépítés" stratégiájára, és ebbe a körbe sorolta azt a konkrét tervet is, hogy 2022-re (a következő országgyűlési választások időpontjára) minden autópályát kiépítenek az országhatárig. Vagyis így még gyorsabb lesz majd az összeköttetés a határon túli területek magyarságával.

Az Orbán által másik jelentősnek tekintett téma a demográfiai helyzet és a családpolitika volt. Novák Katalin családügyi államtitkárt és egyben Fidesz-alelnököt a kormányfő név szerint is megdicsérte a héten zajló konferencia megrendezéséért. A miniszterelnök nagyrészt megismételte a konferencián elhangzó beszédének alapvetéseit, vagyis a családvédelmi akcióterv folytatását és a családtámogatások növelését vetítette előre.

Orbán Viktor a 2019-es kötcsei pikniken
Fotó: Facebook/Orbán viktor

Orbán azt is megjegyezte, hogy az októberi önkormányzati választások után két problémás ponthoz is hozzányúl a kormány, 

szerinte az azonos nemű párok örökbefogadását illetően „van egy joghézag”, amelyet rendezni kell, továbbá előkerül a drogfogyasztással kapcsolatos jogi szabályozás is. Orbán nem fejtette ki, milyen irányú változás lesz, de a fideszes politikusok nyilatkozatai alapján egyik kérdésben sem következhet liberalizáció.

Orbán harmadik hangsúlyos témája a külpolitika volt. Orbán úgy látja, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter (nélküle alakult az új olasz kormány) és Hans-Christian Strache volt osztrák alkancellár (a botránya után kénytelen volt lemondani) valóban vereséget szenvedett. De szerinte ez csak átmeneti vereség az úgynevezett „nemzeti erők” számára, ahová a Fideszt is sorolja Orbán.

A miniszterelnök állítólag ki is mondta, hogy „nincs áttörés”, de bízik abban, hogy fordulat lesz Európában, és akkor lesz áttörés, ha Salvini lesz az olasz miniszterelnök. Erre a maga részéről lát is esélyt.

Orbán szerint Magyarország egyik nagy versenyelőnye a többi európai országhoz képest, hogy itt nincs koalíciós kormány, nincsenek kormányzati szintű koalíciós viták.

Egy résztvevő fontosabbnak nevezte Orbán záró gondolatát, amely arról szólt, vajon mit fog mondani a kormányfő a 2022-es választások előtt. Orbán olyasmit mondott a Fidesz esélyeit illetően, hogy

nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában.

Vagyis Orbán szerint a lényeg, hogy megmaradjon továbbra is a küzdőszellem és a harci kedv, ez lesz ugyanis a 2022-es újabb győzelem záloga.