„Túlórapénz!” – Érméket vágtak a rendőrökhöz, újra kitört a balhé, könnygázt is bevetettek a Kossuth téren

2018. december 14. 23:59 - szerző: B. V. – Á. Z.

Folytatás vasárnap a Hősök terén.

Szerda és csütörtök után pénteken is az utcára hívták az embereket tiltakozni a Munka törvénykönyve rabszolgatörvény gúnynéven ismert módosítása ellen. A tüntetők újra tettek a városban egy sétát, aztán a Kossuth térre visszatérve a csütörtöki forgatókönyvhöz hasonlóan újra nekifeszültek a rendőrök sorfalának az Országház főlépcsője előtt. Nemsokára előkerültek a füstbombák, aztán repült petárdák és üveg is, a rendőrség pedig figyelmeztetés után könnygázzal válaszolt. Utóbbi újdonságnak számított, szerdán és csütörtökön ugyanis nem figyelmeztették a tömeget. A tüntetők egy része, néhány száz ember a momentumosok vezetésével a Várba indult, ahol először a Sándor-palotához vonultak a követeléssel, hogy Áder János államfő ne írja alá a Munka törvénykönyve szerdán elfogadott módosítását, aztán a Halászbástyán véget ért a demonstráció.

Fotó: Merész Márton

A tüntetők között nyilvánvalóan sok a fiatal, csütörtökön és pénteken is a jobbikosok álltak az élre a rendőrsorfal előtt az Országház főlépcsőjénél, de látni a tömegben antifákat és jól szituált huszonéveseket is. Ami őket illeti, elég a netadó elleni 2014-es tüntetéssorozatra, a CEU-s demonstrációkra vagy arra a Momentum Mozgalomra gondolni, amelynek az alelnökét csütörtökön rendőrök fújták le, tepertek a földre és állítottak elő csak azért, mert a magasba emelt egy partikelléknek számító lila füstbombát. 

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

 

00:55 Élő közvetítésünk véget ér. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket.

00:41 A rendőrök az úttestről a járdára parancsolják a tüntetőket, akik a már zárva lévő Várfok borozó felé ballagnak a rendőrautók mellett. 

00:40 Egy nő vizet öntött ki az egyik várbeli ház ablakából. Ezt káromkodás fogadja, aztán az: – Gyere ki a hóra! Elegünk van!

00:39 O1G – rajzolják több parkoló autó behavazott ablakára a tüntetők.

00:34 A Bécsi kapu felé indulnak a tüntetők. Azok, akik nem hazafelé vették az útjukat.

00:31 A Himnuszt éneklik a tüntetők. Rekedt fejhang zendít rá először, félelmetes tömegoszlató eszköz.

00:24 Az érkezőkkel együtt 200-300 fős tömeg elfoglalta a Halászbástyát. „Orbán takarodj!” a közös nevező.

Fotó: Merész Márton

00:12 „Ne írd alá, János!”

00:10 A tüntetők énekelnek. Örömóda, Kossuth-induló aztán a „Túlórázni jöttünk!” szlogen.

00:04 Érkezik a többi tüntető is.

23:59 A tüntetők a kilátást csodálják a Várból. A Kossuth téren vége a tüntetésnek.

23:58 – Ébresztő! – Nem bántjuk a rendőrt! – Aki pislog, velünk van – skandálják a tüntetők. Utóbbin néhány rendőr is elmosolyodik. Száz tüntető lehet a Sándor-palota előtt.

23:55 Amellett, hogy Áder János ne írja alá a rabszolgatörvényt, Berg Dániel azt is követeli, hogy az Orbán-kormány ne számolja fel a független bíróságokat. Nem kér a Fidesz médiabirodalmából.

Fotó: Merész Márton

23:52 A momentumos Berg Dániel felkiáltására a tömeg a Vétózzuk! jelszót kezdi el skandálni arra utalva, hogy az államfő még nem szignálta a rabszolgatörvény, vagyis a Munka törvénykönyvének a módosítását. 

23:51 „Demokráciát!” – skandálja a tömeg.

23:48 A tömeg eleje megérkezik a Sándor-palotát. A készenlétisek körbeveszik az épületet.

Fotó: Merész Márton

23:47 Srác a barátnőjének lépcsőzés közben: Látod, most egy romantikus városnézés következik.

23:42 A Lánchídhoz közben megérkezett a tüntetők első csoportja a momentumosok vezetésével. Mennek fel a Várba a Sándor-palotához.

23:38 Lánchídra! – kiabálják egyre többen a Kossuth téren. Indulnak is sokan.

23:31 A jogszabályba ütközésről szóló rendőrségi szólamra van tüntetői válasz: „Jogszabályba ütközik a lopás is!”

23:29 Gulyás Márton politikai aktivista éppen élőzik a Kossuth térről. A tüntetés első sorában feltűnt Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke is.

23:27 A rendőrség honlapja szerint három tüntetőt állítottak elő a Kossuth téren.

23:26 Elindultunk azokkal a tüntetőkkel, akik a Lánchidat akarják elfoglalni. Hívják az Országház oldalán álló rendőröket is, de senki nem áll át. Hangulatos séta amúgy.

„Egyik oldalamon rohamrendőrök, a másikon a Duna. Hóesésben”

– írja tudósítónk.

23:22 Üveget vágtak az Országház lépcsőjének egyik oroszlánjához. Eltört, szilánkjai a lépcsőn szóródtak szét.

Fotó: Merész Márton

23:18 Egy tüntetőt azután emeltek ki a tömegből, hogy lisztet szórt a tüntetőkre.

23:14 Havazik a Kossuth téren! 

23:13 A tömeg egy része elindul elfoglalni a Lánchidat.

23:12 Valaki azt mondja, nem is olyan rossz a könnygáz. Ők a haverokkal rosszabbra számítottak, pedig arcba kapták. Az első öt perc elég szar, de nem olyan vészes – dicsekszik.

23:09 A könnygáz hatására először meghátrált a tömeg, de aztán füstbombákkal sokan előre mentek. Erre szintén könnygáz volt a válasz.

23:05 A rendőrök kitörnek és kiemelnek valakit a tömegből.

Fotó: Merész Márton

23:03 A könnygáz 20 méterről is elég kellemetlen élmény. 

23:01 Váratlanul jött egy második könnygázas roham a rendőröktől. A hvg.hu úgy tudja, hogy a rendőröknek nem tetszett, hogy egy tüntető habbal fújta le őket.

23:00 Repült és durrant egy petárda.

22:58 Ezer ember sincs a Kossuth téren.

22:54 Nem teljesen vették körbe, de két sorban rohamrendőrök vonulnak a Kossuth téren.

22:52 „Mészáros Lőrinc könnygázszerelő!” – csendül fel a téren.

22:42 Várakozás van, különösebben semmi nem történik. Tudósítónk a Kossuth tér békésebbik felén áll, a másikon a jobbikosok skandálnak. Valószínűleg oszlatás lesz, azért megy a folyamatos figyelmeztetés. Szállingóznak el az emberek. 

22:32 A rendőrségi hangosbemondó újra közli, hogy jogszabályba ütközik a rendőrök lökdösése, a rendőrök és az épület dobálása, és tilos az arcot eltakarni is. A gyűlés elveszítette békés jellegét, mindez pedig azt jelenti, hogy elkezdhetik oszlatni a tömeget.

22:25 A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint még könnygáz elleni gázmaszkot viselni is törvényellenes.

Fotó: Merész Márton

22:20 A tüntetőket újra figyelmeztetik, most arra, hogy tilos eltakarni az arcukat. Erre „Vedd le sisakod!” a válasz.

22:17 Eddig egy embert emeltek ki a tömegből. Megy a dobálózás.

22:15 „Demokráciát!” – skandálja a tömeg.

22:12 A rendőrök előrenyomulnak, jön a könnygáz és habot is fújnak is.

22:05 Petárdát dobnak be a rendőrök mögé, de repültek üvegek és tojás is.

Fotó: Merész Márton

22:00 Beszéltünk Szél Bernadett-tel, az LMP volt társelnöke, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint nagyon fontos ponthoz jutott el az ország, de fordulópont az lesz, ha az emberek tömegesen kijönnek az utcára, és a követeléseiket eljuttatják a kormányhoz. Most azt hallani leginkább a tüntetéseken, hogy elegünk van, és ezt a kormánynak meg kell hallania.

Hallgatta ma a miniszterelnököt, ahogy Brüsszelben a migrációról beszélt, miközben Magyarországon emberek tüntetnek napok óta.

– Azt akarjuk elérni, hogy jogállamban éljünk, hogy semmisítsék meg a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságokat, az egyetemeinket vissza akarjuk kapni. Mondják az emberek, hogy mi az irány és a kormány erre még nem reagált. A kormánynak is észre kell vennie, hogy ez az igazi nemzeti konzultáció - jegyzi meg. Arra a kérdésre, hogy miért most állt össze az ellenzék, azt felelte, hogy most pattant el egy húr. – Amikor a rabszolgatörvény vitájakor Lezsák Sándor egymás után kevert le minket, vagy Kósa Lajos egyáltalán nem foglalkozott velünk, az olyan pont volt, hogy összehozott minket - teszi hozzá. Azt kívánja a pártoknak, hogy folytatódjon az együttműködés, mert egyértelmű a választók akarata. A rabszolgatörvény pedig mindenkit érint, fideszes és ellenzéki választókat egyaránt.

21:57 Élő videónk.

21:53 „Kövér László mondjon le!” következik.

21:52 A Mérce videóján görögtüzet is lehet látni.

Fotó: Merész Márton

21:50 A tömeg jelszavakat skandál az „Üsse el a kisvasút!”-tól a „Mocskos Fidesz!”-en át addig, hogy „Magyar rendőr velünk van!”. Sokan védőmaszkot viselnek, ha jönne a könnygáz.

21:49 „A rendezvény elveszítette békés jellegét!” – közli hangosbemondón a rendőrség., hozzáfűzve, hogy a tüntetők határolódjanak el a jogszabályt megsértőktől. Bejelentik azt is, hogy arcot eltakarni tilos.

Fotó: Merész Márton

21:48 Füstbombát dobtak a rendőrök mögé az Országház főlépcsőjére.

21:34 Néhány ezer tüntető van a Kossuth téren. Elöl már feltűnt egy-két füstbomba.

21:30 A tüntetők a rendőrök elé szórnak néhány pénzérmét „Túlórapénz!” felkiáltással. Aztán jön az, hogy „Hazaárulók!”

21:28 Elkezd zúgni a „Mocskos Fidesz!”

21:25 A rendőrsorfal előtt kifeszítik az „Elegünk van!” feliratú molinót.

21:24 A rendőrök előrébb állnak, mint az elmúlt két napon. A tüntetők körülbelül ugyanannyian vannak, mint tegnap vagy tegnapelőtt.

Fotó: Merész Márton

21:22 A Kossuth téren jelentős rendőri készültség várja a tüntetőket.

21:20 A tömeg eleje megérkezett a Kossuth térre.

Fotó: Merész Márton

21:09 Deák tér.

21:03 Van azért némi bája annak, ahogyan a tüntetők a készenlétisek kíséretében átvágnak a karácsonyi vásáron. Szól a karácsonyi zene, a közönség forralt bort kortyolgat.

20:58 „Boldog karácsonyt!", „Túlórázni jöttünk” – köszönnek be a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra.

Fotó: Merész Márton

20:52 Még a Vámház körúti Burger Kingben összefutottunk a Tarnay Kristóf Ábellel, aki a Szegedi Civil Háló tagjaként elmondta, hogy nagyon örül az összefogásnak. Vasárnap Szegeden is szerveznek tüntetést. Régóta azt mondogatták, hogy Orbán-kormány semmibe nem bukik bele, de most váratlanul jött egy szikra, aminek hatására ekkora tiltakozás alakult ki. Azt nagyon rossznak tartja, hogy elfajult a dolog, és az erőszak erőszakot szült. Nem érti, hogy a rendőrség ezúttal miért lépett fel erőszakosan, mert korábban nagyobb rendezvényeket is szakszerűen kezeltek. Fontosnak tartja, hogy

vidéken is legyenek tüntetések.

 Szerinte jól látják most azt az emberek, hogy a kormány kiszolgáltatta a munkavállalókat azoknak a multiknak, és hogy ez mennyire negatívan érinti őket a kormánypropaganda ellenére. Úgy véli, hogy felsült a Rogán Antal-féle propagandaminisztérium, senki nem hiszi el, hogy a rabszolgatörvény jó a dolgozóknak, és hiába sulykolták, hogy „Soros György anarchistái” akarnak felgyújtani mindent.

Fotó: Merész Márton

20:45 A tömeg a Váci utcába fordul be az Erzsébet híd után, aztán a Március 15. téren át a rakparton halad tovább, végül pedig visszatérnek a Váci utcára.  

Fotó: Merész Márton

20:41 „Nem teszik a rendszer!” – gyújtanak rá a következő jelszóra.

20:32 És tényleg, a Szabadság híd után a rakpart és az Erzsébet híd az útvonal. Aztán állítólag a Kossuth tér.

Fotó: Merész Márton

20:24 „Elegünk van!”feliratú molinót visznek elöl.

20:19 „Együtt vagyunk erősek” – skandálják a tüntetők a Szabadság híd pesti hídfőjénél, mert néhányuknak nem tetszenek a tömeg felett lebegő pártzászlók. Aztán jön az „Erzsébet híd!”

20:15 Egy nő azt mondja, azért szeret tüntetésekre járni, mert olyan helyekre eljut Budapesten, ahova máskor soha nem. 

20:10 Azért marha jó lenne, ha sikerülne blokkolni valami marha nagy teret – sóhajt fel egy fiatal pár.

20:05 A tüntetők a Szabadság híd felé indulnak el a Kálvin téren át.

20:04 Valaki beszól az autójukban ülő rendőröknek: – Aki dudál, velünk van! Merjél dudálni! Nem dudálnak.

19:59 Kezd egy kicsit céltalannak tűnni az egész. A Euronewstól egy kolléga kötekedni kezd: – Na mi a terv, fiatalok? Merthogy itt se rádió, se semmi. Ők se tudták. 

Fotó: Merész Márton

19:57 Kopasz, nagydarab férfi bőrdzsekiben. Hátán a felirat: Hardcore National Pitbull.

19:55 „Propaganda!” – skandálja a tömeg.

19:52 Légyszi fizessenek a szabolcsi rendőröknek a túlóráért – kéri egy tüntető.

Fotó: Merész Márton

19:50 Az épület bejáratánál feláll a rendőrök sorfala. A tömeg néhány pillanatig farkasszemet néz velük, aztán egy része indul tovább, egyelőre nem világos, hogy hova. „Szétszakadunk!” – skandálják erre a maradók. 

19:45 A tömeg a Múzeum körúton megy tovább. A Magyar Rádió az úticél. Ezt támasztja alá, hogy egyszerre sok készenlétis jelent meg és kezdett el rohanni, hogy a Múzeum körútról leforduló tömeg elejére álljon.

19:41 Kék füstbombát dobnak el a tömegben. Nagyon büdös – fintorog tudósítónk.

19:40 A kiskörúti turisták nagyon élvezik a látványt, sokan vigyorogva videózzák a tüntetőket. Három olasz turista rázendít arra, hogy „Gyertek velünk!”, a harmadik próbálkozásnál már egész jól megy nekik.

19:31 Némi hezitálás után a tüntetők úgy döntenek, hogy nem foglalják el a Deák teret, hanem az Astoria felé indulnak el forgalommal szemben a bal oldalon. A Deákon sokan csatlakoznak a tömeghez, de kétezernél valószínűleg így sincsenek többen.

19:30 Ezer tüntető vonulhat a Deák tér felé, a jelszavak skandálásán túl semmi jele dühnek. 

19:28 Egy körülbelül másfél éves kisfiút babakocsiban tol az édesapja. Valaki így köszön: – Szevasz, első tüntetés?

19:27 A tömeg eleje a Deák téren tart.

19:25 Orbán, takarodj, vidd aza összes haverod!” „Bajszos szar!”

19:20 „Ria, ria, Hungária!” – kiáltja el magát valaki. Két nő elképed: – De hát az Orbán Viktor jelszava!

19:18 Zúg a „Mocskos Fidesz!”

19:16 A tüntetők az Oktogonnál nem a Lendvay utca, hanem a Deák tér felé indulnak el.

Fotó: Merész Márton

19:14 „Stadiont a Várba” – kiabálják most a tüntetők. 

19:13 – What did they say, dictator or what? – húz el két külföldi a tudósítónk mellett.

19:11 A tüntetők teljes szélességében elfoglalják a Nagykörutat

19:10 A Váci úton nagyon sok szirénázó rendőrautó húz el, valószínűleg a Lendvay utca, a Fidesz székháza felé tartanak.

19:07 A Nagykörúton álla forgalom. A tüntetők rázendítenek arra, hogy „Orbán, takarodj!”

Fotó: Merész Márton

19:01 A tüntetők elhagyják a Nyugati teret,  az Oktogon felé haladnak. – Elegünk van! – Gyertek velünk! – skandálják most.

19:00 A Jászai Mari téren egy idő úr nyilvános dührohamot kap. – Azért van idejük mert nem dolgoznak, nem a saját pénzüket keresik. A mai fiatalokat munkára kellene kényszeríteni, nem a drogra meg a kocsmára – kesereg.

18:58 A Margit hídról nem lehet kocsival menni a Nyugati tér felé, a forgalmat a Balassi Bálint utca felé terelik. 

18:52 A Szent István körúton áll a forgalom. Zúg az, hogy „Fidesz-maffia!” és hogy „Orbán, takarodj!”

18:51 A tüntetők egy része már elérte és le akarja zárni a Margit hidat, aztán a Nyugati tér felé indulnak tovább.

Fotó: Merész Márton

18:44 A 2-es villamos áll, hozzávetőlegesen 1500-2000 tüntető kezdett el vonulni.

18:40 Hídfoglalás következik, több százan indulnak el a Margit híd felé. Azt, hogy mit foglaljanak el, maguk a tüntetők szavazták meg. Néhányan a 2-es metrót akarták volna. – Mi vagyunk a villamos! – Gyertek velünk! – Nem leszünk rabszolgák! – – Mondjon le! – Mocskos Fidesz! – skandálják menet közben.

18:30 A transzparensek versenyét szerintünk ma ez nyerte:

Fotó: Merész Márton

18:27 A tüntetés folytatódik a Kossuth téren.

18:21 A szervező, Krasznahorkai Emma bejelenti, hogy a tüntetésnek hivatalosan vége.

18:15 A tüntetés eddigi legszívmelengetőbb párbeszédét hallottuk. Egy négyéves kisfiú azt kiabálta, hogy „Orbán Viktor, Orbán Viktor!”. Az édesanyját kérdezte meg, mit kiabál a tömeg, hogy utánozza őket, amire azt a választ kapta, hogy ne azt kiabálja, amit mások, hanem amit ő akar, mert az az igazi szabadság.

18:13 A DK-s Vadai Ágnes azt mondja, egy percig sem fáj neki a büntetés, amelyet Kövér László szab ki. Ha a szabad Magyarországnak, ez az ára, minden héten büntesse meg őt – fűzi hozzá.

18:12 Információink szerint valakit az Alkotmány utcában a rohamrendőrök azzal a felszólítással állítottak meg, hogy mutassa meg a csomagját, mert engedélyük van, hogy Budapest területén átvizsgálhassák a csomagokat. 

18:07 A párbeszédes Tordai Bence, a szerda parlamenti hőse elárulja, hogy már 2,3 millió embert ért el az a videója, amelyben Orbán Viktor arcába nyomta a mobiltelefonja kameráját – Ez nem egy emberről szól – mondja.

Fotó: Merész Márton

18:02 Herczeg Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője emlékeztet, hogy 50 ezer embert képvisel. Cinizmusnak tartja, hogy az Orbán-kormány fizetésemelés helyett túlórával válaszol azoknak, akiknek csak az a vágyuk, hogy több pénzt keressenek.

17:59 Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke portálunknak azt mondta, pozitívnak értékeli az elmúlt napok eseményeit. Egyrészt az ellenzék tevékenységét, mert véleménye szerint szimbolikus jelentőségű, hogy nagyon eltérő pártok egymás mellé tudtak állni. Úgy látja, erős üzenet volt a társadalom felé, hogy most a Fidesz tényleg átlépett egy vörös vonalat, amit nem lett volna szabad. Szerinte az ellenzék karakán parlamenti kiállása kellett ahhoz, hogy szikraként felszínre jöjjön a meglévő társadalmi elégedetlenség, és az emberek kijöjjenek az utcára.

Nagyon bizakodó a következő hetek tekintetében, reméli, hogy fenntartható a társadalmi nyomás.

Mindenki, aki érzi, hogy ez a rendszer nem maradhat hatalmon, az most kijön az utcára, azt kommunikálva a kormány felé, hogy ez így nem mehet tovább. Kérdésünkre, hogy miért most sikerült ezt elérni, azt válaszolta, hogy olyan ügyben lépte át most a vonalat a kormány, amit mindenki ért, ami mindenkit érint. Például a közigazgatási törvény elfogadása is egy tragédia, de ez sokakat nem érint, nem érzik magukénak sokan. Az viszont igen, hogy 400 óra túlórára kényszeríthetik a munkavállalókat, és mindenki a bőrén érzi, hogy látványosan a multik oldalára állt a kormány a munkavállalókal szemben. Ez pedig egy olyan szimbolikus ügy, ami megmozgatta a társadalmat. A politikus arra számít, hogy az ünnepek alatt alábbhagy az aktivitás, de januárban ellenzéki pártként is azon fognak dolgozni, hogy az érdeklődést fenntartsák, és új lendületet vegyen a mozgalom.

17:52 A jobbikos Varga-Damm Andrea ezután arról beszélt, hogy furcsa látvány lehet, hogy milyen széles politikai spektrumot képviselnek a tüntetők, a határok elmosódtak, politikai oldaltól függetlenül itt van ugyanis több millió magyar ember, aki jobb életre vágyik. Ezután emlékeztetett, hogy egy olyan társadalomban emelik a túlórák számát, amelyben sokan most sem tudnak megélni másod- vagy harmadállás nélkül.

17:50 Egyelőre még félig sincs tele a Kossuth tér, és nagyon hideg van.

Fotó: Merész Márton

17:45 Donáth Anna következik, aki megköszöni, hogy kiálltak mellette, amikor csütörtök éjjel bevitték a X. kerületi rendőrkapitányságra.

– Amikor engem letepertek, nem a Momentum alelnökét teperték le, hanem egy lányt, aki háttal állt a sorfalnak.

Nem arról van szó, hogy engem, hanem arról, hogy valamelyikünket megvédtétek. Oda kell menni. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy százan követelik a szabadon engedésünket – mondta a Momentum Mozgalom alelnöke. Beszél arról is, hogy a rendőrökkel is szolidaritást kell vállalni, ő például találkozott olyannal, aki 600 túlóra körül járt, és mindenkit felszólít, hogy vegyen részt a következő tüntetésen is, amely a Hősök terén kezdődik vasárnap  délután háromkor. – Hangosítsuk ki azoknak a hangját, akiknek nincs hangjuk – mondta erről, hozzáfűzve, lehet, hogy a Fidesznek és az Orbán-kormánynak többsége van, de azzal, amit most csinálnak, nincsenek többségben

Fotó: Merész Márton

17:40 Folyamatosan érkeznek az emberek, néhány száz tüntető van kint a Kossuth téren.

17:36 – Ezek el fogják vágni mindenkinek a torkát – lendül bele Kunhalmi Ágnes.

17:34 – Ma olyan helyzet van Magyarországon, hogy az összefogás az előfeltétele a változásnak. Ma a magyarok hülyének vannak nézve a saját hazájukban. A demokrácia olyan, mint a levegő. Akkor kezd el hiányozni, amikor nincs. 

17:31 – Hogy az Istenben várja el a Fidesz azt, hogy az oktatási rendszerből kihulló gyerekek dolgozó emberként befizessék az adót? – firtatja az MSZP-s politikus.

17:29 Kövér Lászlónak semmiféle joga nincs arra, retorzióban részesítsen képviselőket – mondja Kunhalmi Ágnes arról a büntetésről, amelyet az ellenzék hétfői parlamenti tiltakozása miatt többedmagával kapott.

Fotó: Merész Márton

17:23 Végre a szakszervezetek is felnőttek a feladathoz – mondta a maga beszédében Kunhalmi Ágnes. Emlékeztet, hogy egy felmérés szerint a magyarok 83 százaléka elutasítja a rabszolgatörvényt. Ezzel a törvénnyel a Fidesz azt is üzeni, hogy a megkésett polgárosodás állapotában lévő ország számára is felesleges volt a rendszerváltás.

17:09 Szijártó Imre arról beszél, hogy az egyik évfolyamtársát, a CEU egyik belga diákját is előállították, aki belga létére  volt hajlandó kiállni a magyar munkásokért „Szabad bíróságot!” – kezdi el skandálni a másik nagy felhördülést keltő törvényre, az új közigazgatási bíróságokra utalva. Aztán következik a „Nem hagyjuk!” is.

17:02 A rendőrsorfalat hozzávetőlegesen tíz méterrel előrébb állítják fel az Országház főlépcsője előtt, mint tegnap, távolabb akarják tartani a tüntetőket az épülettől. Tegnap a tüntetők két parlamenti iroda ablakát is betörték, amikor repkedni kezdtek az üvegek.

Fotó: Merész Márton

17:00 A demonstráció délután ötkor kezdődött, az Országház előtt felállított karácsonyfánál több ellenzéki politikus is felszólalást tart, köztük Donáth Annával.  Kezdésre 100-200 ember jelent meg, az egyikük az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, aki szintén felszólal majd. A felszólalók listája így néz ki :

  • Szíjártó Imre, hallgató (CEU)
  • Kunhalmi Ágnes (MSZP)
  • Varga-Damm Andrea (Jobbik)
  • Tordai Bence (Párbeszéd)
  • Hercegh Mária (Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője)
  • Vadai Ágnes (DK)
  • Donáth Anna (Momentum)
  • Schmuck Erzsébet (LMP)
  • Krasznahorkai Emma (szervező)