Kósa Lajos, a Fidesz országos kampányfőnöke leleplezte Kálmán Olgát

2019. június 12., 10:08

Szerző:

Nagy a kétségbeesés az ellenzéki oldalon, mert eddig nem találtak alkalmas jelöltet - mondta Kósa Lajos a főpolgármester-jelölés kapcsán az ATV kérdésére arról, hogy a DK Kálmán Olgát támogatja. – Ezért nyúltak a műsorvezető asszonyhoz. Aki viszont két hónappal ezelőtt letette a nagyesküt, hogy soha nem lesz politikus és végképp nem lesz főpolgármester jelölt – mondta a politikus, aki a Fidesz kampányát vezeti a 2019-es önkormányzati választásokon.

Most szerinte Kálmán Olga azon jelöltek közé lépett, akik még nem is jelöltek, ráadásul az első mondatában meghazudtolta önmagát és becsapta az embereket, mert előtte meg azt mondta, hogy kizárt az indulása – tette hozzá Kósa Lajos. Rámutatott, hogy a Fidesz nagyon megnyerte az EP választást, tehát szó sincs róla, hogy az ellenzék elsöprő győzelmet aratott volna Budapesten, hanem inkább arról, hogy a Fidesz a korábbi budapesti pozícióját még inkább megerősítette.

Ezután még egyszer nekiment Kálmán Olgának, végül pedig azt ajánlotta:

– Egyébként pedig: Schmuck Andor, őt figyeljék!

Schmuck Andor tegnap jelentette be, hogy bizonyos feltételekkel visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, így nem világos, miért kéne rá különösebben figyelni; már így is jóval több figyelmet kapott a kelleténél.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.