MSZP: Korózs Lajos nem hibázott az ál-mentős videóval, de belső vizsgálatban keresik a felelőst

2020. június 10. 08:47 - szerző: 168 Óra

Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a Korózs Lajos által közzétett videó miatt, amiben egy mentősként bemutatkozó nő a kórházkiürítések áldozatairól mesél. Erről Szakács László, az MSZP elnökhelyettese beszélt az ATV Start című műsorában. Mint mondta,

az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött a videó elkészítéséről,

miután Korózs Lajos rengeteg levelet kapott az ágyfelszabadításban érintett betegek hozzátartozóitól. Az MSZP elnökhelyettese szerint Korózs nem hibázott semmiben, elkötelezetten, szakmailag magas színvonalon látja el feladatát és Korózsnak nem kell lemondania a történtek miatt. 

A kérdésre, hogy akkor ki a felelős a videóért, Szakács azt mondta,

annak, aki előkészítette és elkészítette a videót.

Nevet nem mondott, de kijelentette, lesz vizsgálat és felelősségre vonás a pártban a botrány miatt. 

Az MSZP által közölt videóban szereplő, magára, mint mentőápolóra hivatkozó Németh Athina többek között azt állította, hogy haldokló, illetve műtét során nem megfelelően összevarrt betegeket hazaszállításában kellett részt vennie. Korózs Lajos később úgy nyilatkozott, hogy a videóban a nő nem is állította, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársa, hanem valójában magánmentős. Később azonban azt is elárulta, hogy nem ellenőrizte a nő hátterét, majd az MSZP eltávolította a videót a Facebook-oldaláról.