Szűrőbuszokban is végeznek ezentúl koronavírus-tesztet

Szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését, ezzel tovább bővül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kapacitása - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

2020. november 13., 16:31

Szerző:

Horváth Ildikó a III. kerületi Pók utca Duna felőli oldalán lévő szűrőbusznál elmondta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban most, a koronavírus-járvány idején részt vesznek a gyanús esetek szűrésében.

Az államtitkár a világjárványra utalva úgy fogalmazott: olyan harcban kell most részt vennünk, amit száz évente kell az emberiségnek megharcolnia.

Ezeken a szűrőállomásokon antigénalapú gyorsteszttel történik a szűrés, és elmondható, hogy minden ötödik minta pozitív. Ezzel a módszerrel a gyorsabb izoláció is lehetséges - tette hozzá.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, a járvány kezdete óta 320 ezer mintavételt végeztek úgy, hogy közben napi háromezer mentési feladat is hárul rájuk.

Hozzátette: a szűrési munkába a betegszállítók tartalékkapacitásán kívül medikusokat is bevontak. Ezen kívül létrehoztak ötven úgynevezett statikus mintavételi pontot, és most a közép-magyarországi régióban hat szűrőbusz is segíti a munkát.

A szűrőbuszokat azok kereshetik fel, akiket a háziorvos a tünetek alapján gyanúsnak ítélt és előírta számukra a tesztelést, valamint felvették a kapcsolatot a mentőszolgálattal - ismertette.

Hozzátette azt is, a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai - szintén a helyszínen - elvégzik a PCR-tesztet is, amit laboratórium értékel majd ki.

Csató Gábor bízik abban, hogy ezzel a rendszerrel sokkal több emberen minél hamarabb elvégezhető a teszt, így hamarabb megszakítható a fertőzéslánc.

Ismertetése szerint a fővárosban Csepelen a Deák téri parkolóban, Kőbányán az Albertirsai úton, Óbudán a Pók utca Duna felőli végén, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I-es termináljának parkolójában várják a szűrésre érkezőket. Ezen kívül szombattól Pest megyében Cegléden és Vácott is munkába állnak a szűrőbuszok.

(MTI)