Nekiestek a fideszesek Karácsony Gergelynek, ő pedig kifakadt: "Könyörgöm, teszteljenek!" – maratoni ülésen faggatták az Operatív Törzset

2020. április 28., 13:00

Szerző: Árpási Bence

Hivatalosan 13 órakor vette kezdetét az Országház épületében a népjóléti bizottság ülése. Meghívást kapott a teljes Operatív Törzs a testület ülésére, ami végül 19 óráig tartott. Indulatokból nem volt hiány,

a várt összecsapás elmaradt Karácsony Gergely főpolgármester és Müller Cecília országos tisztifőorvos között.

Az ellenzéki képviselők elsősorban a kórházi ágyfelszabadítások ügyében tehettek fel kérdéseket.

  • 19:08 - Véget ért az első két napirendi pont, befejeződik tudósításunk az Országgyűlés épületéből. Köszönjük a figyelmet. 
  • 19:00 - Még egyszer szót kap Karácsony Gergely. Csak akkor tudunk együttműködni, ha tiszteljük a tényeket. Semmilyen hatósági vizsgálat nem mutatott ki rühösséget. A Pesti úton azért nagy arányú a fertőzés, mert ott teszteltek. Könnyű kimutatni úgy a fertőzést, ha egy helyen tesztelnek, máshol pedig nem. Azért van itt a legtöbb fertőzött, mert itt volt a teszt. Könyörgöm, teszteljenek! - fakadt ki a városvezető. Most már úgy tűnik, elindultunk ebbe az irányba, de ehhez "sokat kellett tépni a szánkat."  Állami feladatokat látunk el és most azt kapjuk, hogy a tisztifőorvos kimenti magát - dohog Karácsony Gergely. Minden jogszabályi feltételt teljesített a főváros, az orvosi ellátás szempontjából is a Pesti úton - nyomatékosította Karácsony Gergely. 
  • 18:39 - Minden vizsgálat elé áll a főváros, csak az pártatlan legyen - válaszol a humán ügyekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, Müller Cecília nem vett fel látogatásán jegyzőkönyvet a Pesti úton. A 6 milliárdos támogatással kapcsolatban azt mondta, nem kell úgy tenni, mint ha ez kegy lenne. Megítélése szerint ez egy állami normatíva. Tesztet először a Fővárosi Önkormányzat végzett a Pesti úton - nyomatékosította a politikus. Higiéniai probléma nincs az intézményben - jelezte. Az intézménnyel szerződésben álló orvos nem kért titoktartást. Van valami diszkrét bája, hogy a főváros védelméért felelős védelmi bizottság egyszer ülésezett csak- jegyezte meg pikírten. A Honvédség vegyvédelmi alakulatával pedig kimondottan jó volt az együttműködés - zárta mondandóját Gy. Németh Erzsébet. 
  • 18:25 - Zombor Gábor korábbi egészségügyi államtitkár, fideszes képviselő kap szót. A politikus szurkol, hogy Budapesten jól kezeljék a járványt. Csak őszintén, csak tisztán csak így lehet kijönni a problémából -

    mondta a kormánypárti képviselő.

  • 18:11 - Selmeczi Gabriella, a bizottság fideszes alelnöke kérdez. Hogyan történhettek a tömeges fertőzések a Pesti úton? - tette fel a kérdést. Szerinte nem véletlen a kiemelt figyelem, mivel itt van a legtöbb fertőzés. Elsősorban azt firtatta, hogyan volt vagy nem volt orvos az intézményben. Szerinte a cselekvésnél nincs fontosabb, és elvárható, hogy a főpolgármester is a rendeletek szerint cselekedjen. 
  • 17:58 - Azt hittük, hogy a XIX. században (sic!) otthagytuk Sztálin elvtársat, de a szelleme ma is él - kezdte hozzászólását a fideszes Pesti Imre, utalva Varga Zoltán megszólalására. Főállású orvosnak lennie kell egy intézményben - hangoztatta. Nem akart politikai következtetést levonni, de mivel itt volt a legtöbb fertőzött, ezért indokolt, hogy ezzel kiemelten foglalkozzanak. Nagyobb nyíltság, kevesebb politika - tanácsolta Karácsony Gergelynek, majd sok sikert kívánt neki a járvány kezeléséhez. 
  • 17:53 - A DK-s Varga Zoltán arról beszél, a kormánypártok szerinte előre tudták, Müller Cecília nem fog részt venni a bizottsági ülésen. Szerinte a Pesti úti idősotthont beáldozták egy csúnya pártpolitikai játékba. A politikus nem látja azt, hogy állami intézményben lenne látványos hatósági fellépés. A politika idős emberek lelkével, nyugalmával, egészségével játszik. Szerinte a hatósági vizsgálatnak az összes többi intézményben is meg kell történnie. Önök nem egyenlő mércével mérnek - hangoztatta Varga Zoltán. 
  • 17:48 - Korózs Lajos bizottsági elnök felolvassa Müller Cecília levelét, amelyet 17:14-kor kapott meg. Ebben azt írta, azért nem vesz részt a napirendi ponton, mert vizsgálat zajlik a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban és az országos tisztifőorvos jelenlétét a jogszabály nem teszi lehetővé. Ez az indok, az összeférhetelenség, hiszen Karácsony Gergelyt is meghívták az ülésre. 
  • 17:45- Rétvári Bence Emmi-államtitkár folytatja. Karácsony Gergely találkozhatott volna az országos tisztifőorvossal, amikor Müller Cecília elment a Pesti útra. Szerinte ebben az ügyben a kérdés jóval több, mint a válasz. Jelezte, a kormány 6 milliárd forinttal többet biztosít a fővárosi idősellátás biztosításához. Szerencsésebb lett volna véleménye szerint, ha a hivatalos vizsgálat lezárultával kerül a bizottsági ülés elé ez az ügy. Politikai motiváltságúnak minősítette Karácsony Gergely azon állításait, miszerint hiányos volt a kommunikáció, mivel az államtitkár szerint volt mód az egyeztetésre.
  • 17:37 - Rátért a fővárosi szociális intézmények állapotára. Hangsúlyozta, a főváros mindent megtett az eszközbeszerzésekért. Azért is fontos a megelőzés az idősotthonokban, mert az európai halálozások fele az idősotthonokban történik. Az első perctől kezdve azt tartották a legnagyobb kockázatnak, hogy az egészségügyi intézmények lesznek a járvány gócpontjai. Azt akarták megakadályozni, hogy innen ne kerüljön be a fővárosi intézményekben. Az általunk ismert összes esetben az első tünetüket produkáló betegek a kórházi ellátásból kerültek ki. Ezt a szakmai vitákat nem akarták politikai színtéren megvívni, de kénytelenek lettek ezt tenni. Emlékeztetett, sok hivatalos levelet írtak, ne engedjék vissza tesztek nélkül az idősotthonokban gondozottakat. Ezeket elutasították. A Pesti úti fertőzöttségi adatokat onnan lehet, mert a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból letesztelte a lakókat. 28 telephelyen működik idősellátó intézménye a fővárosnak, 26 helyen nincs fertőzött - hangsúlyozta Karácsony Gergely. Minden vizsgálat elé állnak, de reméli hogy például Borsodnádasdon is lesz ilyen eljárás. Egyúttal reméli, nem az történik, hogy politikai okokból váltak érdekessé a fővárosi intézmények - fejezte be Karácsony Gergely. 
  • 17:20 - Mondandójának első felében az Operatív Törzs és a főváros között. Nagyobb gond,  a város úgy hoz meg döntéseket, hogy nem állnak információk ehhez. Elsősorban a főváros kezében lévő jogkörökről beszélt és ezeknek alkalmazási problémáiról. Jelezte azt is, a jövő héten is lezárják a Margitszigetet. A maszkviselésről szóló fővárosi rendelkezéséről is beszélt, szerinte ezt országosan is ki kellene terjeszteni. Kiemelte, hogy a budapestiek fegyelmezettek a szabályok betartásában.
  • 17:10 - Jön a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatos napirendi pont, Müller Cecília országos tisztifőorvos távozott. Karácsony Gergely főpolgármester kezdi a beszámolót. 
  • 16:58 - Most arról szól a vita, hogy egyes napirendi kérdéseket mikor tárgyaljanak meg. 5 perc szünetet rendelt el szellőztetésre Korózs Lajos, a bizottság elnöke. 
  • 16:45 - Menczer Tamás külügyi államtitkár az eszközbeszerzésekről beszélt. Jelezte, nem azért vásárolnak maszkokat, hogy azoknak a jelentős hányada rossz minőségű legyen. Csak európai tanusítvánnyal rendelkező maszkokat vásárolnak. Arra azért számít, hogy Magyarország stratégiai kapacitásai bővülni tudnak. Ebben a tekintetben is csak nemzetállami megoldásban tudnak gondolkodni - hangsúlyozta. Nem finomkodott Varga Zoltánnal: szégyennek nevezte a képviselőt, ha csak egy napig csinálná azt amit Müller Cecília, akkor "végelgyengülésben, térden járva könyörögne irgalomért."
Fotó: ATV/Facebook
  • 16:20- Müller Cecília befejezte a válaszokat, most Rétvári Bence Emmi- államtitkáron a sor. Az ágyfelszabadítással kapcsolatban megjegyezte, törekedtek arra, minden átlátható legyen. Ezt követően levezette, hogyan szabadították fel az ágyakat. Semmi titkolnivalójuk nincsen, minden fent van az interneten - hangsúlyozta. Bármilyen lazítás csak fokozatosan a legnagyobb szigor mellett képzelhető el. Figyelik az Ausztriában zajló eseményeket, de a fokozatosság és a szigorúság elvét érvényesítik. A raktárakban azért vannak eszközök, hogy a megfelelő ütemben oda tudják adni és ne legyen az, hogy, egyszer csak elfogynak a raktáron lévő készletek. Ne legyen az a védekezésnek akadálya, hogy elfogytak az eszközök. Kitért a DK-s Varga Zoltánra is, neki kicsit másképp válaszolt. A leghatározottabban visszautasította a Müller Cecília ellen intézett, általa politikai támadásnak minősített felszólalását. Mondja ezt egy olyan párt képviselője, akinek képviseletében Falus Ferenc egykori tisztifőorvos tart sajtótájékoztatókat, politikai tartalommal - fogalmazott az államtitkár. Nem lett elvéve senkitől semmiféle ágyszám, csak átalakították azokat, hogy tudják fogadni a koronavírusos betegeket. 
Fotó: ATV/Facebook
  • 16:10- Most Müller Cecília válaszol az elhangzó kérdésekre. Hosszasan beszél a tesztekről, melyik a megbízható, melyik nem. Támogatják az idősotthonokban való tesztelést. Valamelyikben ez már többször is megtörtént. Szintén ez a helyzet az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban. Ugyanakkor a teszteléssel így sem lehetséges a teljes feltárás. Óvatosan kell az enyhítéseken gondolkodni, nem a sérülékeny csoportok lesznek azok, akik elsőként meg fognak könnyebbülni. A tatabányai Szent Borbála Kórházban történtekkel kapcsolatban időt kért a válaszadásra. Az intézmény igazgatójával egyeztetve zárlatot rendelt el ebben a kórházban. Az Országos Mentőszolgálat ellátott eszközökkel, a Pesti úton történtekről közigazgatási eljárás van folyamatban, így erről nem tud bővebbet mondani. 16 panasz érkezett eddig a Nemzeti Népegészségügyi Központba a kórházi hazaküldésekkel kapcsolatban. Ezeket szakfőorvossal fogja kivizsgáltatni. A gyermekotthonokkal kapcsolatban azt mondta, a kijárási tilalom az ebben az esetben nem azt jelenti, hogy kulcsra bezárják a gyerekeket. Reméli, hogy minden ilyen helyen van egy kis udvar, ahová nevelői felügyelettel menni. Ha nincsen, akkor ki fogják találni ennek a módját - mondta Müller Cecília. 
  • 15:43 - A bizottság fideszes alelnöke azt kérte az ellenzéki képviselőktől, értékeljék az Operatív Törzs jelenlétét. Selmeczi Gabriella emlékeztetett, a törzs reggel hattól este 10-ig ülésezik. Köszönetet mondott, hogy a kormány a határontúli magyar közösségeket védőfelszereléssel támogatta. Kiosztotta a DK-s Varga Zoltánt, visszautasította, hogy Müller Cecília tisztességét támadta meg. Szerinte ez méltatlan és kérte, hogy fejezze be ezt a viselkedést. Megjegyezte, az lenne a méltó egy országgyűlési képviselőtől, ha bocsánatot kérne Müller Cecíliától. 
  • 15:34 - Szintén Jobbik: Rig Lajos elsősorban jobbító szándékú javaslatokkal él. Elsősorban a mentőszolgálatról és annak felszereltségéről kérdez. 
  • 15:23- A jobbikos Lukács László György az Operatív Törzs által elhangzó újságírói megkeresések kiválogatását bírálta. Szerinte ez a gyakorlat - miszerint a központban szelektálják a megkereséseket - nem vált be. Az otthoni szakápolásról is kérdez, felmértek-e ennek a kapacitásait. A képviselő is kíváncsi a pontos számokra, hány %-át kellett az ágyaknak felszabadítani. Arra is kíváncsi, visszakapják-e a felszabadított kapacitásokat a kórházak. 
  • 15:02 - A DK-s Varga Zoltán egy párhuzamos dimenzióban érezte magát a felszólalásokat hallgatva, mondván úgy tűnt, minden rendben megy a védekezés terén. Felemlegette, hogy az egészségügyi dolgozók szerinte nem kapnak megfelelő maszkokat. Hány embernek kell meghalnia, hogy az orvosaink is kapjanak maszkot, ne csak a Vatikán? - tette fel a kérdést. Megítélése szerinte Müller Cecília tevékenysége a politikát szolgálja. Ön egy olyan útra lépett amiből az látszik, kiszolgálja a politikát. Bízom benne, eljön az a pillanat, amikor emelt fővel tud a magyar társadalom szemébe nézni és nem azt tette, amit a budai Várból diktáltak Önnek! - fejezte be a Demokratikus Koalíció politikusa. Szégyen! - jegyezték meg többen is hangosan, alighanem a fideszes bizottsági tagok. 
  • 14:54 - Szabó Tímea Kásler Miklóst hiányolta a bizottsági ülésről. Ha lesznek lazítások, akkor hogyan fognak megnyilvánulni? Az ágyszámok kérdésében ő maga is válaszokat vár. Sok személyes beszámoló született a sajtóban amelyeket nem lehet megcáfolni, milyen betegeket küldtek is haza a kórházakból. A kórházi dolgozók további megbecsüléséről is kérdezi az EMMI-t. 
  • 14:42 - Korózs Lajos a bizottság szocialista elnöke tisztázni szeretné, pontosan hány %-át kell felszabadítani. Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségéről pontos adatokat szeretne hallani. Pontosan mi az legrosszabb forgatókönyv, amit a kormányzati szereplők emlegetnek? Nem világos számára, hogy pontosan hány emberen végeztek el tesztet. Erre is választ szeretne kapni az MSZP-s politikus. 
  • 14:38 - A bizottság szavazása szerint egykörös kérdések lesznek. Volt egy felvetés, amely 3 percben limitálta volna a kérdésfeltevés idejét. Ezt nem támogatták. Így Korózs Lajos kezdi a kérdések sorát.
  • 14:30 - Véget értek a beszámolók, jönnek a kérdések. Vita van arról, hogyan tegyék fel a képviselők a kérdéseket. Most ügyrendi vitával folytatódik a bizottság ülése. 
  • 14:29 - Lakatos Tibor a rendvédelmi feladatokat ismerteti. Ezek is többségében már ismertek. 
  • 14:20 - Menczer Tamás külügyi államtitkár beszél az eszközbeszerzésekről és arról, mikor mennyi érkezett be belőlük. Hosszú védekezésre készülünk, millió felett van a napi felhasználása a rendvédelmi szerveknek és az egészségügyi dolgozóknak. Azt hangsúlyozta, nem tudni, meddig tart a védekezés.
  • 14:08 - Senki sem bocsátható el úgy, hogy kórházi beavatkozásra szorul - hangsúlyozta Rétvári Bence. Mint mondta, ezt minden miniszteri utasításban kiemelték. Nem érdemes a szenzációt keresni a hírekben, mert ezek javarészt álhírek. Példaként az orosházi esetet hozta fel, ahol egy beteget hazaküldtek és meghalt 12 órán belül. Itt a beteg saját maga döntött a távozás mellett. Nem azért kellett mennie, mert a koronavírus miatt csökkentették az ágyszámokat. Ha valaki pedig úgy érzi, hogy jogtalanul akarják hazaküldeni, forduljon az intézményvezetőhöz vagy a betegjogi képviselőkhöz. 
  • 14:00 - Végül a nagy vitákat kiváltó kórházi ágyak felszabadításának kérdéséről beszélt. A kapacitások kiszámolásánál a legmagasabb kihasználtsággal kalkuláltak. Ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megtenni. Összetett műveletről van szó - hangsúlyozta. Reméli ugyanakkor, hogy az így felszabadított kapacitásokra nem lesz szükség. A magyar ágykapacitások 34%-a volt szabad a járvány kirobbanásakor. A kórházak feladata elsődlegesen a belső átcsoportosítás volt. 
  • 13:53 - Nem lehet szétosztani azonnal a védőfelszereléseket, ez felelőtlenség lenne - magyarázza az államtitkár.  Nagyon pontos rend szerint szükséges az eszközöket kiadni. Rétvári Bence ennek okának azt jelölte meg, hogy ezeknek a készleteknek hosszú hónapokig ki kell tartani. Pontos ütemterv szerint kell ezeket használni. Fontos, hogy az egészségügyi intézményeket el tudják látni - hangoztatta. 
  • 13:48 - Müller Cecília befejezte mondandóját. Most éppen az EMMI parlamenti államtitkára beszél. Rétvári Bence az eddig ismert kormányzati intézkedésekről és adatokról beszél. 
  • 13:34 - Nagyon hatékonyak voltak az eddigi védőintézkedések - hangsúlyozta Müller Cecília. Jelenleg 8 WHO - minősítéssel rendelkező laboratórium végzi a vizsgálatokat. Semmilyen vizsgálatot nem tudunk olyan mértékben előállítani, amely folyamatosan információt nyújt a beteg állapotáról - fogalmazott. A járványügyi intézkedések alapja a lappangási idő alatti távoltartás. Segíteni kell abban, hogy a zárt intézményekben - hajléktalanszállókon, idősotthonokban - megfogják a fertőzést. 
  • 13:26 - Az országos tisztifőrovos a járványügyi felkészülésről beszél expozéja elején. Ezek leginkább olyan közlések, amelyeket eddig az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján ismert tények. Milyen a betegség lefolyása, mik a kockázati tényezők, kik a legjobban veszélyeztettek. 
  • 13:21 - Elsőként Müller Cecília országos tisztifőorvos kezdi beszámolóját. Azzal indított, hogy egy két hónapos munka van mögöttük és nem tudják mennyi van hátra. Elsőként az előzményekről beszélt. Nagyon sok mindent tettünk és sok minden van mögöttünk - fogalmazott. Amint a WHO veszélyhelyzetet hirdettek, Magyarország már másnap lépett. Volt elég idő a felkészülésre, nyertünk egy hónapot - mondta Müller Cecília. 
  • 13:14 - Elkezdődött a bizottsági ülés. Korozs Lajos (MSZP) bizottsági elnök megnyitotta az eseményt. Első napirendi pont az Operatív Törzs beszámolója lesz. 
  • 13:09 - Késik a bizottsági ülés. A Parlament épületében szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a járvány miatt. Így az újságírók az egy szinttel lejjebb lévő sajtóteremből figyelhetik az eseményeket egy zárt láncú rendszererről.
  •  
    A sajtóteremből nézik az újságírók az ülést (Fotó: Árpási Bence/168 Óra)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.