Feltérképezik a Budapesten is járt milánói diáklányok útját, ahol pedig tartózkodtak, azt a helyet fertőtlenítik

2020. március 3., 17:40

Szerző:

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akiknél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok – írtuk meg délelőtt. Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemisták február 24-én érkeztek Milánóból Bécsbe, ahonnan később Budapestre utaztak. Brünnön keresztül Prágába mentek, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Müller Cecília országos tiszti főorvos ma elmondta,

egyelőre csak az egyik diáklánynál erősítette meg laboratóriumi vizsgálat a koronavírust.

Társának is pozitív lett a tesztje, de ott még mindig kell egy laboreredmény. Azt továbbra sem tudni, hogy a lányok fertőzhettek-e, amikor Budapesten jártak, talán még a lappangási időszak alatt voltak itt, de mint Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hozzáfűzte, a legfontosabb azt kideríteni, hogy az itteni tartózkodása idején volt-e már bármilyen tünete a lánynak.

A járványügyi vizsgálatot haladéktalanul megkezdik, ami azt jelenti, hogy felveszik a kapcsolatot a cseh kollégákkal,  felderítik az érintettek pontos útvonalát, a tartózkodási helyekkel együtt. Ahol tartózkodtak, azt a helyet megfelelően fertőtleníteni kell.

„Fontos a gyorsaság, szakszerűség, szükséges intézkedések megtétele. Az információ friss, ezért számos kérdés van”– fogalmazott a tisztifőorvos.

Ha Csehországban tapasztaltak a lányok először tüneteket, csekély valószínűséggel fertőztek meg nálunk bárkit is. 

„Attól nem kell félni, hogy bárkit megfertőztek volna, csak mert elmentek mellette” – jegyezte meg Müller.

Az útvonalat végig kell követni, ennek a vizsgálata jelenleg is zajlik. Azt a helyet, ahol tartózkodtak, megfelelően fertőtleníteni kell. Müller felhívta a figyelmet arra, hogy egy rendkívül érzékeny vírusról van szó, amely gazdatest nélkül, a környezetben rövid ideig él túl.

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust.

Csehországban egyébként húsz ember került karanténba, akikkel a két diáklány kapcsolatba került.

A prágai lakást, amelyben laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Csehországban keddre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített esetek száma. A cseh egészségügyi miniszter szerint az összes beteg néhány napja Észak-Olaszországban járt.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.