Operatív Törzs: egészséges embereknek nincs szüksége védőmaszkra, az időseket pedig "nem akarják bezárni"

2020. március 20., 15:51

Szerző:

Megtartotta első „újságírómentes” sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs: a fertőzésveszély miatt a sajtó írásban kérdezhetett és azokra szóban válaszoltak a jelenlévők.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, ha idősek kapják el a betegséget, akkor súlyosabb tünetekkel kell számolni. A fiatalok 80%-ban tünetszegények, de ők hazavihetik a betegséget. Hangsúlyozta, aki csak teheti

tartson távolságot a másiktól és maradjon otthon.

Vonatkozik ez azokra is, akik külföldről hazatértek, mert sohasem tudhatjuk, hogy ki hordozza a vírust.

Kijelentette, hogy ha valaki idősebb, az jelentős kockázati tényező. Ez a helyzet áldozatot kíván mindenkitől – fogalmazott Müller Cecília, aki javasolta a home office-ot, a nyugdíjasoktól pedig kérte, maradjanak otthon. Hozzátette, „nem fogjuk bezárni az időseket”. Emlékeztetett, heten gyógyultak már meg, ebből 2 magyar, 5 pedig iráni állampolgár van. Mindhárom elhunyt személy többféle alapbetegségben szenvedett amire ez a fertőzés rárakódott. Mindegyikük férfi volt.

A 444.hu kérdésére elmondta, a területi adatok a rendelkezésre állnak, az ország minden területérről vannak betegek, a tömeges megbetegedés kapujában állunk.

Az ATV a maszkokkal kapcsolatban kérdezte a tisztifőorvost, aki elmondta, egészséges embernek nincs szüksége rájuk.

A sima sebészeti maszkokat használjak egészségügyi dolgozók is, speciális maszk abban az esetben szükséges, ha bizonyítottan beteg embert látnak el vagy olyan beavatkozásokat végeznek el. Speciális esetekben rendelkezésre áll a maszk.  

Az Operatív Törzs vezetője Lakatos Tibor emlékeztetett,

hatályban van minden eddig bevezetett korlátozó rendelkezés,

többek között a határokon lévő korlátozások is. Jelezte, a belépő forgalomban nincsen fennakadás, Csanádpalotán 35 km-s sor torlódott fel, a hatóságok mindent megtesznek, hogy az itt veszteglők megfelelő ellátást kapjanak. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren jelenleg 42 fő várakozik. Az itt tartózkodók arra várnak, hogy tranzitutasként elutazhassanak vagy arra az egyedi engedélyre, hogy beléphessenek az országba, Lakatos Tibor tőlük türelmet kért, és hangsúlyozta, minden egyes esetet megvizsgálnak és a leghumánusabban járnak el.

Megemlítette azt is, hogy elterjedőben vannak a szabályszegések is. Több mint 6 ezren vannak házi hatósági karanténban, őket 13 ezer esetben ellenőrizték, 69 esetben tapasztaltak szabálytalanságot és 58 szabálysértési eljárás indult. Az üzletek nyitvatartásával kapcsolatban elkövetett rendelkezéseket illetően megjegyezte, 3 főt figyelmeztettek, 7-en kaptak helyszíni bírságot, 9 főt pedig feljelentettek szabálysértés miatt.

Megismételte, hogy sokan akarnak hasznot húzni a kényszerhelyzetből. Megjelentek olyanok is, akik magukat hatósági személynek kiadva akarnak pénzt kicsikarni. 47 büntetőeljárást indítottak a járvánnyal összefüggésben. A legjellemzőbb bűncselekmény a közveszéllyel fenyegetés, a csalás és a járványügyi szabályszegés. Összesen 22 gyanúsítottat hallgattak ki.  

Lakatos Tibor bejelentette azt is, megkezdték működésüket a fővárosi és a megyei védelmi bizottságok. A testületek segítséget fognak nyújtani az ellátás megszervezésében, valamint a, karanténban lévő személyek ellátásában is.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.