Törölni kellett egy budapesti napközis tábort, miután az egyik táborozó rokona koronavírusos lett

2020. július 28., 14:55

Szerző:

Törölni kellett egy Budapesten szervezett napközis tábort, miután a július 20-i héten megtartott turnusa alatt az egyik táborozó közeli hozzátartozójáról kiderült, hogy koronavírusos – tudta meg a 24.hu. A tábort a JDC Magyarország Alapítvány és partnerei szervezték, akik megerősítették a portálnak az értesülést.

A JDC, illetve a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor képviselői elmondták, az esetről haladéktalanul értesítették a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), akikkel koordináltan

a tábor hátralévő programjainak törléséről döntöttek.

Az NNK azóta arról tájékoztatta a szervezőket, hogy az érintett táborozó, valamint a megbetegedett rokon miatt tesztelt közeli rokonok koronavírustesztje negatív lett. Ugyanakkor a közösségi gócpontok kialakulásának esélyét akadályozandó, a bejárós tábor második turnusát törölték – írták közleményükben.