Októberre várja a kormány a halálozások megugrását

2020. szeptember 25. 06:50 - szerző: 168 Óra

Október elejére várható a vírus okozta halálozás megugrása – derül ki az innovációs tárca járványügyi csoportjának a Népszava birtokába került előrejelzéséből.

 

A vírus miatti halálozás esetleges közelgő megugrására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakértői szerint abból lehet következtetni, hogy az elmúlt hetekben jellemzően a fiatalok között terjedt a második hullámban a járvány - írja a Népszava.

Márpedig az ITM elemzői már augusztus végén figyelmeztettek arra, hogy hasonló folyamat zajlik majd le Magyarországon is, mint Floridában, Dél-Franciaországban vagy Spanyolországban, ahol a sok érintettel, de kevés megbetegedéssel terjedő fertőzés a fiataloktól gyorsan elért az idősebb korosztályokig, és ezzel az áldozatok száma is rövid idő alatt megugrott. Ezekben az országokban a fertőzések megszaporodását mintegy négy-öt héttel követte a halálos áldozatok sokasodása. Az ITM előrejelzést úgy tűnik érdemes szem előtt tartani: az elemzés szerint tavasszal meglehetősen pontosan – a humán tárcánál biztosabban – jelezték előre a járvány alakulását.

Március elején jött létre az ITM koordinálásával az a járványmatematikai és epidemiológiai csoport, amely a tavaszi hullám óta rendszeresen készít elemzéseket, szakmai anyagokat a kormánynak. Mellettük az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) is alakult egy „árnyék” elemző csoport, és ott is készülnek elemzések. A járvány trendjeit modellező számítások közül az ITM szakértőié a pontosabb.