Expressz munka: alig két és fél órával elfogadása után alá is írta a felhatalmazási törvényt Áder János

2020. március 30., 17:40

Szerző:

Kettőt pislogtunk és Áder János már alá is írta azt a törvényt, amely a járványveszély idejére lehetővé teszi a rendeleti kormányzást Orbán Viktor számára. 

 A törvény megfelel az Alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható

- olvasható a köztársasági elnök indoklásában.

Áder János kitért azokra a felvetésekre is, miszerint ez a törvény veszélybe sodorja a demokráciát. Ezeket kiemelten vizsgálja, de aggodalomra semmi ok.

A kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.

Az államfő szinte ugyanúgy érvel, mint a fideszes többség, amikor a következőket írja:

A kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje. - zárul Áder János közleménye. 

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.