Térdre rogyott az egészségügyi alapellátás Csornán: koronavírusosak az orvosok

A városban három háziorvos kapta el a koronavírust. Egy kollégájuk nemrég elhunyt, így nagyon nehéz megszervezni a helyiek ellátását.

2020. november 7., 14:51

Szerző:

Csorna egészségügyi alapellátása „gyakorlatilag térdre rogyott” – írta néhány napja közösségi oldalán Antal Miklós háziorvos. Ő a város egyik olyan doktora, aki elkapta a fertőzést.

A Kisalföld cikke szerint a városban négy felnőtt- és két gyermekkörzet működik, a hatból mindössze kettőben van most hadra fogható orvos. Gelencsér Gyula, Csorna köztiszteletben álló, a betegeket évtizedeken át gyógyító háziorvosa néhány hete elhunyt, a praxisát helyettesítéssel, a betegek átirányításával látják el. Időközben azonban három orvos a koronavírus miatt esett ki a praxisából.

A lapnak Balázs Mihály, a háziorvosi kollegiális rendszer területi vezetője azt mondta: a betegek ellátása nem kerülhet veszélybe és térdre rogyva is, de teszik a dolgukat.