Lyukra futott a kormánylap, nem szigorít a járványügyi védekezésen a kormány

2020. július 30., 10:35

Szerző:

Közeledik a második hullám, de a környező országokban romlottak a fertőzöttségi adatok - mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely jelezte, a hazai helyzet stagnál és a jelenlegi keretek között tudjuk tartani a fertőzésszámokat.

Bármilyen változtatás kockázatos az Operatív Törzs szerint.

Éppen ezért úgy számolnak, el tudják kezdeni a tanévet szeptember 1-én. Augusztus 15-e után is fenntartják a zenés, táncos rendezvények tilalmát - közölte Gulyás Gergely. A politikus hangsúlyozta a maszkhordás fontosságát a boltokban és a tömegközlekedési járműveken.

Korábban a Magyar Nemzeti információi szerint beszámoltunk mi is, hogy szigorításra készül a kormány, de a jelek szerint ezt elvetették.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.