Kormányinfó: A virológusok szerint ha lesz második járványhullám, az ősszel lehet, és még nem biztos, hogy lesz tűzijáték

2020. június 18., 12:28

Szerző:

Megszűnt a veszélyhelyzet, 98 nap után véget ért a rendkívüli jogrend, és járványügyi készültség lépett a helyébe hat hónapra, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak, az operatív törzsnek, a kormányban dolgozóknak, a tanároknak és a lakosoknak. "Nemzeti egység" jött létre Gulyás szerint. Remélik, hogy nem tér vissza a vírus, de reális egy második hullám veszélye.

Szerintük továbbra is csökkenni fog az aktív fertőzöttek száma, de a virológusok szerint ha lesz második hullám, az szeptember-októberben lehet,

mert a nyári meleg biztosan lassítja a vírus terjedését, mondta a miniszter.

Kormányinfó Kormányinfó
Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

Gulyás szerint a járványügyi készültségben csak az indokolt védelmi intézkedéseket kell továbbra is fenntartani, mint például a maszkhasználat, tette hozzá a miniszter. Ezekről a kormány szerdán döntött. Zenés- és táncos eseményekre vonatkozik csak az 500 fős korlát. Emellett az uniós országokból és Szerbiából érkezőknek is megnyíltak a magyar határok.

A kormány a gazdasági helyzetről is tárgyalt. 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyének megőrzését segítette a kormány Gulyás szerint. 1200-2000 milliárd forint kiesést okoz a kormánynak a vírus.

Gulyás Gergelyt a Lánchíd felújításáról is kérdezték. A kormány is unja a kicsinyes vitákat a Lánchíd felújításáról, válaszolta az első kérdésre Gulyás. Szerinte jó gazdasági helyzetben vette át a fővárost Karácsony, 180 milliárd forint állt rendelkezésre állampapírban. 6+1 milliárd forintot biztosít a kormány a fővárosnak a Lánchíd felújítására, mint arról még Tarlóssal megállapodtak. A felújításban azonban Gulyás szerint nem történt semmi előrelépés. "Nem látom, hogy mi az oka, hogy miért nem indul el a Főváros felújítását" - fogalmazott a miniszter.

Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor a felújítás már menne, és egy év múlva kész lenne

- fogalmazott Gulyás. A korábbi fővárosi önkormányzat időben tervezte meg a hídfelújítást. Akkor kell felújítani egy hidat, ha arra eljön az idő. Minden késedelem jelentősen megdrágítja a felújítást és a beruházást, minden héttel és hónappal drágább lesz a felújítás, mondta Gulyás. A híd fenntartása a főváros feladata.

Nincs értelme Gulyás szerint aláírást gyűjteni, hogy a tűzijátékra szánt pénz a Lánchíd felújítására menjen.

Egyrészt a virológusok döntenek majd róla, hogy meg lehet-e tartani a rendezvénysorozatot, másrészt a kiadást nem lehet önmagában nézni, hiszen komoly segítség ez a turizmusnak.

Kormányinfó Kormányinfó
Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

A turizmus újraindításához fontos, hogy legyen augusztus 20-i tűzijáték és ünnepségek, mert a GDP 12 százalékát a turizmus adja. De egyelőre nem tudjuk, hogy valóban lesz-e tűzijáték, majd a virológusok megmondják, lehet-e - mondta.

Gulyás röviden arról is beszélt, hogy a Fidesz Karácsony Gergelyt photoshoppolta Szálasi fotójára. Ez "nem helyes" a miniszter szerint, ezért indokolt elnézést kérni, de szerinte kettős mércét alkalmaz a baloldal. Nem emlékszik, hogy az elmúlt években felszólalt volna bármelyik baloldali politikus, amikor különböző náci vezetőkhöz hasonlították Orbánt vagy a Fidesz többi vezető politikusát.

Gulyás egyetért abban a fővárossal, hogy a városligeti Churchill-szobor összefirkálása elfogadhatatlan. "Választani kell a Churchill-szobor és a Black Lives Matter között", vagy ez, vagy az, mondta Gulyás.

Az Európai Bíróság cilviltörvényről szóló ítéletéről kérdezték. A miniszter arról beszélt, eddig is tiszteletben tartották a bírósági ítéletet, ezután is. Az ítélet nem volt meglepetés, fűzte hozzá Gulyás, de még bővebbet nem tudott mondani, mert nem sokkal a Kormányinfó előtt született a bírósági döntés. Tanulmányozni fogják, és utána fognak állást foglalni.

Tüntetést szerveznek vasárnapra a diákok az SZFE elé, mert féltik az egyetem autonómiáját. A törvényjavaslat garantálja Gulyás szerint, hogy az eddigieknél nagyobb lesz az egyetem autonómiája, ez pont hogy megszünteti az állami befolyást.

Éjféltől mindenki szabadon utazhat, így a kormányhivatali dolgozók is, visszaáll a normális rend, válaszolta Gulyás az Index kérdésére. A kormány arról döntött, hogy

a 65 év feletti orvosok foglalkoztatásához nem kell külön engedély, részt vehetnek a kórházi munkában.

Az elmaradt nem életmentő műtétekhez adnak többletpénzt, de arról Gulyásnak két hét múlva lesz pontosabb információja, mennyi ilyen műtét maradt el.

500 fő felett nem lehet zenés-táncos rendezvényt tartani augusztus 15-ig. Ezt időről időre felülvizsgálják, tette hozzá Gulyás. Azért kellett meghúzni az augusztus 15-ét már korábban, mert a fesztiválszervezőknek szüksége volt hivatalos kormányzati döntésre, hogy rendezni tudják a szerződéseiket. 

Színházban, moziban sem kell maszkot viselni, csak a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön,

erősítette meg Gulyás az Index kérdésére.

A magyar orvostudomány eredményei nemzetközi szinten is jelentősek, adjuk meg a lehetőséget nekik Gulyás szerint, hogy ők fejleszthessék ki a vakcinát. Ha a világban járnak hamarabb sikerrel, akkor igyekszünk tőlük vásárolni vakcinát. A világ sok pontján vannak ígéretes fejlesztések, de arról nem tudnak, hogy valahol sikerrel jártak volna már. Ha feltalálják a vakcinát, akkor virológusokkal és orvosokkal egyeztetnek arról, kötelező legyen-e esetleg a beadása.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.