Gulyás Gergely: Csak Budapesten nem lesz még enyhítés, a kormány pedig reméli, hogy "június vége felé" a rendkívüli jogrend véget ér

2020. május 14., 11:03

Szerző:

Karácsony Gergely bírálatával nyitotta a heti Kormányinfót csütörtökön Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter azt mondta, megkapták a főpolgármester javaslatait, és túllépve annak sajátos stílusán, szerintük Karácsony nem volt elég világos és egyértelmű, mit javasol.

A fővárosi újranyitás tekintetében „a kormány vállalja a döntés következményeit”, de Tarlós Istvánnál nehéz lett volna elképzelni, hogy ne nyilvánítson kellő egyértelműséggel véleményt, mondta Gulyás.

Ez azért érdekes, mert Karácsony viszonylag egyértelműen fogalmazta meg, hogy például a tömeges tesztek fenntartása nélkül, vagy a részletes budapesti járványadatok megismerése nélkül nem lehet újraindítani az életet Budapesten és ő vádolta meg hezitálással a kormányt.

Gulyás egyébként elmondta, tegnap 12 órás volt a kormányülés, de csökken a fertőzések száma, ami a magyarok fegyelmezettségének köszönhető.

Külön köszönetet mondott Budapest és Pest megye lakosainak,

valamint bejelentette, hogy mivel a Pest megyei fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékéhez, ezért mostantól vidéknek tekintik Pest megyét, tehát nem emlegetik majd együtt Budapesttel. De nem érett meg a helyzet arra, mondta, hogy enyhítő intézkedések lépjenek életbe a fővárost illetően is. Tehát Pest megyében enyhítenek.

A mindenkire kötelező egyéb szabályokon viszont vidéken sem szeretnének változtatni, így a kötelező maszkviselésen, a távolságtartás betartásán.

Bejelentette továbbá:

  • a szállodák, panziók hétfőtől fogadhatnak vendégeket
  • a parkok, játszóterek látogathatók
  • az éttermek belső zárt részében is megengedett lesz a tartózkodás, ahogy kávézókban, cukrászdákban is, de a dolgozóknak kötelező maszkot viselni, és arra kérik az embereket is, tegyenek így, megfelelő távolságot tartsanak
  • esküvőt és lagzit június 1-től minden megyében, Budapestet kivéve 200 főig lehet tartani, a megfelelő védőtávolság betartásával
  • gyerektáborokat lehet rendezni, de nem lehet ott aludni, ugyanakkor a hónap végén dönt arról a kormány, hogy lehetnek-e olyan táborok, ahol majd ott is lehet aludni
  • iskolai oktatás június 2-ig biztosan nem lesz, a továbbiakról még nem döntöttek.

Az újságírói kérdések megválaszolása előtt beszélt még arról, hogy a csütörtöki uniós vita, ahol Varga Judit igazságügyi minisztert nem engedik majd felszólalni Orbán Viktor helyett, nem más, mint egy „boszorkányüldözés, koncepciós eljárás, ahol előre megírták az ítéletet”,

és még a kommunisták is engedték volna beszélni Varga Juditot.

Újságírói kérdésekre adott válaszok:

  • Karácsony Gergely saját újranyitási terve azért született, hogy ne kelljen egyértelmű és világos állásfoglalást tenni, hogy a főpolgármester a nyitást támogatja. Karácsony vádaskodott, miközben más ellenzéki polgármesterek konstruktívak voltak.
  • Gyöngyöspatáról: a Kúria döntése Magyarországon mindenkire kötelező, annak eleget kell tenni, magyarul fizetni fognak és csak remélik, hogy az összeg nem „uzsorások” markát üti majd. De persze kijelentette, egy igazságtalan ítéletről van szó, „ahol csak vesztesek vannak”, joggal lehet felháborodni, hogy ilyen ügyben lehet komoly kártérítést kapni, „van helye törvénymódosításnak”.
  • különleges gazdasági övezetté alakított gödi Samsung-gyárról: ezzel a lépéssel is egy régi igazságtalanságot orvosolnak. A módosítás csak az ezt követő beruházásokat érinti, olyan kisebb településekre vonatkozik, ahol az 5 milliárd forintnál magasabb beruházok valósulnak meg. A megyei jogú városoknál és a fővárosnál nem indokolt az elosztás.
  • Nem igaz, hogy a kórházak nem kapják meg a védőfelszereléseket. Minden kórháznak szerinte legalább tíz napnyi tartaléka van, és naponta, 12 órától 15 óráig minden kórháznak be kell jelentenie, a készletek milyen mértékben fogynak.
  • Lesz a vírusnak második hulláma, illetve komoly ennek a veszélye. De már nem kell fenntartani a felszabadított tett ágyakat, ám a rendkívüli felhatalmazást igen, ha bármikor baj van, lehessen intézkedni.
  • A rémhírterjesztőkről, pontosabban a szerencsétlen gyulai, illetve szerencsi férfi esetéről: Egy jogállamban ilyen előfordul, ha bármely hatóság hibázik, akár néhány órára is, akkor kártérítési felelősség áll fent azok felé, akiket alap nélkül gyanúsítottak meg. A kormány kérése is az a hatóságokhoz, hogy csak a nagyon indokolt esetben járjanak el”. 
  • Még a kormánnyal szemben legellenségesebb újságírók is hiányoznak Gulyásnak, mondta a miniszter, aki kénytelen egy kamerába nézve reagálni, megtartani a Kormányinfókat. A miniszter személy szerint örülne, ha mielőbb lehetne személyesen is megjelennie az újságíróknak a sajtótájékoztatókon.
  • Mire kell még mindig a veszélyhelyzet? A veszélyhelyzet azért kell, mert korlátozásokkal jár, amikre normális időkben a kormánynak nem lenne lehetősége. Erre még szükség van, remélik, talán június vége felé vissza tudja adni a kormány a rendkívüli veszélyhelyzet jogrendjét.
  • Egyes információk szerint érkeztek az országba használhatatlan, vagy nem a megrendelt típusú lélegeztetőgépek, amire Gulyás azt mondta, újra a gépszámmisztika univerzumába repítve az embereket: amikor a járványveszély fokozottá vált, volt 2700-2800 lélegeztetőgépünk. Ebből 800-900 volt foglalt, köztük az altatógépek is. A virológusok mondták, ha nem sikerül megfékezni a járványt, 8000-8500 lélegeztetőgépre lesz szükség. A kormány felelősen cselekedett, hogy lélegeztetőgépeket szerezzen, de a piacon óriási volt a kereslet,pedig  csekély a kínálat. A legtöbbet Kínából lehetett venni. Ma 5000-hez közelít a használható lélegeztetőgépek száma itthon, de még ez sem az összes. A beérkező gépeket előbb elvámolják, aztán az orvosok átnézik, jól működnek-e, tehát lesz még 8000 lélegeztetőgép.
  • Az ingyenes parkolás megszüntetését még nem látják indokoltnak. A veszélyhelyzet végéig biztosan marad.
  • A kormányon belül sincs egyébként egyetértés arról, milyen mértékű lesz Magyarországon a recesszió. A hivatalos vélemény a 3 százalékos csökkenéssel számoló pénzügyminiszteri vélemény, ezzel dolgoznak.
  • A Trianon-emlékművet valószínűleg nem avatják fel június 4-én, hanem augusztusban.

 

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.