Korlátozásokat vezettek be két budapesti iskolában a koronavírus miatt

2020. február 25., 14:43

Szerző:

A Budapest British International Schoolban (BBIS) az osztálytermeket végigjárva arra kérték a diákokat, hogy akik nemrég Olaszországban voltak, maradjanak otthon két hétig karanténban – állította a hvg.hu-nak egy szülő, akinek a gyereke az intézménybe jár. 

Az iskola a lap megkeresésére azt a választ adta, hogy bár a brit kormány ajánlást fogalmazott meg a két hetes önkéntes távolmaradásról, amelyre a COBIS iskoláknak (Council of British International Schools – a brit nemzetközi oktatási intézmények tanácsa) is figyelemmel kell lenniük, a magyar kormány ajánlásai között ez nem szerepel. Ők pedig egyelőre a magyar hatóságok irányelveit követik.

Érettségi Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az BBIS jelezte: folyamatosan követik a koronavírus terjedéséről szóló híreket és azokra tekintettel, a brit és a magyar hatóságok irányelvei alapján hozzák meg a döntéseiket napról napra. A szülőket továbbra is arra kérik, hogy figyeljék a gyerekeik állapotát, és hozzátették:

ha valamelyik diákjuk kedden otthon maradt, és nem lázasodik be, akkor szerdán már visszatérhet az iskolába.

Egy olasz tagozatos oktatási intézményben, az Újlaki Általános Iskolában is korlátozásokat vezettek be. Az igazgató, Gábor Áron a hvg.hu-nak megerősítette, hogy valóban fokozott elővigyázatossággal járnak el a közösség érdekében. „141 olasz érintettségű diákunk van, vagyis akik olasz-, vagy kettős állampolgárok, vagy valamelyik családtagjuk olasz. A nálunk tanulók közül január óta 32-en jártak Olaszországban, az elmúlt két héten belül pedig hatan. Nyitott iskola vagyunk, amit azt jelenti, hogy szabadon be lehet menni mindenhová, ezért kértük a szülőket, hogy kivételesen csak az auláig jöjjenek be” – magyarázta indokaikat.

Azt a hat tanulót, akik a már fertőzéssel küzdő országban jártak, megkérték, hogy ne menjenek be, nekik e-mailben küldik a leckét, és ha kell, bepótolni is segítenek a lemaradást.

Az igazgató szerint a szülők jól fogadták a korlátozást. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.