Költségvetési csalással gyanúsítják a fideszes polgármestert, az éj leple alatt a felesége nevére írt cég telephelyén állíttatta fel az önkormányzat ipari csarnokát

2019. március 25., 19:11

Szerző:

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés mellett most már költségvetési csalás gyanújával is nyomoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecser polgármestere, Váradi László és önkormányzata ellen – írja a Magyar Hang. A hetilap cikksorozatban mutatta be, hogy Váradi László

  • vagyonnyilatkozat nélkül vezeti a települést, 
  • az éj leple alatt a felesége nevére írt cég telephelyén állíttatta fel az önkormányzat ipari csarnokát, ahol engedély nélkül vágták le az önkormányzat által nevelt és a közkonyhára szánt disznókat is úgy, hogy a hús 30 százaléka szűrén-szálán eltűnt,
  • és iratokkal lehet igazolni, hogy a helyi óvodát építő Nyírflop Holding Kft. számlájára hivatali visszaélés gyanúját felvetően utaltak pénzt az ő megbízásából.

A gyanús ügyek miatt már a Magyar Hang cikksorozatának a születése idején folyt a demeccseri önkormányzat ellen, az írások megjelenése után pedig a notórius feljelentőként ismert Tényi István is az igazságszolgáltatáshoz fordult. Az ő feljelentéseit befogadták, az eljárást pedig egyesítették a már folyamatban lévő nyomozással. A Magyar Hang nemrég kereste meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészséget, mi a helyízet az egészzel, ekkor derült ki, hogy  költségvetési csalás miatt is elrendelték a nyomozást. Ezt a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytatja.

A jobbszélen Váradi László, mellette Seszták Miklós
Fotó: Demecser Facebook-oldala

Váradi László Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmi emberének számít. 2017 novemberében derült ki, hogy miközben a demecseri önkormányzat 2017-ben mindössze hárommillió forintot hagyott jóvá tankolásra, a polgármester jóváhagyásával az önkormányzat 16 millióért vehetett üzemanyagot. Akár közmunkások is tankolhattak az önkormányzat pénzéből. Egy közmunkás az ennek miértjét firtató kérdésre pikírten úgy válaszolt, hogy azért tankol önkormányzati pénzből, mert ez neki jár.