Költözz vidékre, fiatal! programcsomag indul a nagyvároson kívüli élet ösztönzésére

2019. január 17., 13:49

Szerző:

Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium (AM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával - jelentették be a program szervezői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Viski József, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a szaktárca prioritásként tekint a generációváltás segítésére, ebbe illeszkedik az AGRYA jelenleg induló kezdeményezése is. A vidékfejlesztési programban (vp) 2016 óta eddig 55 milliárd forinttal támogattak mintegy 2400 fiatal gazdát. Illés Boglárka, az Emmi család- és ifjúságügyért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára szerint fontos, hogy minden fiatalt támogassanak a versenyképes tudás megszerzésében.

Elmondta: a nemzeti tehetség program 2019-2020-ra szóló cselekvési tervében lehetőség van arra, hogy az agrárium területén oktató szakiskolák, szakközépiskolák is pályázzanak a programokra. A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjra is pályázhatnak azok a fiatalok, akik az agrárium területén képzelik el az életüket.

Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke a Vidéki élet, fiatalok a vidéken programcsomagról elmondta, hogy abban három kezdeményezés kapott helyet: a Vesd bele magad! programban 6-12 éves gyermekek pályázhatnak családjukkal ingyenesen 500-500 vetőmagcsomagra Fejér és Csongrád megyéből, a Virtuális Falu program a kistelepülési fiatalok közösségépítését segíti, a Vidék Kaland program pedig a városlakó, agrárium iránt érdeklődő fiataloknak nyújt betekintést a gazdák mindennapi életébe.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vesd bele magad! programra a családok február 15-ig jelentkezhetnek egy elektronikus űrlap kitöltésével és egy a gyermek által írott fogalmazással vagy készített rajzzal a Zöldségek a mi barátaink témában. A program eredményhirdetése március 8-ig megtörténik, a családok a vetőmagcsomagokat március 20-ig kapják meg. A Virtuális Falu programban támogatható kisrendezvények lebonyolítására és a kapcsolódó képzésekre szintén február 15-ig lehet pályázni, az eredményhirdetés március 8-ig várható. A Vidék Kaland Programmal kapcsolatos pályázat március közepén jelenik majd meg. A részletes pályázati felhívások és az űrlapok a www.agrya.hu weboldalon érhetők el - tette hozzá az AGRYA ügyvezető elnöke.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.