Fenyegeti a DK országgyűlési képviselőit Kocsis Máté, amiért kigolyózták a Fideszt egyes bizottsági posztokról az EP-ben

2019. július 12., 06:47

Szerző:

Nehezen tud majd érvelni a Fidesz-frakció vezetőjeként Kocsis Máté azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, hogy „bevándorláspárti” politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót - ezt írta a Népszava szerint Kocsis Molnár Csabának a DK EP-képviselőjének küldött levelében, miután kiderült: az EP szociáldemokrata frakciója nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire.

Kocsis megjegyezte, a DK „veszélyes vizekre evezett”, mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, akkor „a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk.”

Ha Kocsis beváltja a fenyegetést, akkor Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságát.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.