Kirúgta a világ egyik legelismertebb népegészségügyi szakértőjét a Debreceni Egyetem, a lábát sem teheti be többé

2019. május 6., 16:43

Szerző:

Május 10-ével valamennyi egyetemi munkája és feladata alól felmentették a Debreceni Egyetemen a nemzetközileg is ismert és elismert népegészségügyi szakembert, prof. dr. Ádány Rózát – értesült a MedicalOnline.

A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézetének egyetemi tanárát, az Egészségügyi Világszervezet Európai Tanácsadó Testületének társelnökét a MedicalOnline információi szerint nyugdíjazták. Bár a felsőoktatási törvény 70 éves korig engedélyezi az egyetemi tanárok foglalkoztatását, a DE szenátusa korábban olyan határozatot fogadott el, amely szerint a 65. életévüket betöltött egyetemi tanárok alkalmazását évente kell jóváhagyni. Erre az érintett intézet vezetője és dékánja tehet javaslatot, a döntést a rektor egy bizottsággal közösen hozza meg.

A Népegészségügyi Kar nemrégiben kinevezett dékánja, dr. Zsuga Judit egyetemi docens közölte a döntést, amiről az érintett kari tanács sem értesült. 

Ádány Rózának május 10-ével el kell hagynia, ezután be sem járhat az intézetbe, a DE-n semmilyen munkát nem vállalhat.

Ádány Róza professzor
Fotó: unideb.hu

Az egyetemi tanár – aki az Európai Népegészségügyi Társaság (EUPHA) egyik szekcióvezetője is – évtizedek óta szívós kitartással szorgalmazza a roma lakosság egészségi állapotának javítását, nemrégiben egy világszinten is egyedülálló, komplex adatbázist készítettek az északkelet-magyarországi roma lakosság egészségi állapotáról annak érdekében, hogy azonosítsák a legnagyobb súlyú népbetegségekre hajlamosító kockázati tényezőket egy olyan cselekvési terv kidolgozásához, amellyel ezek a veszélyek mérsékelhetők.

Ádány Róza korábban találkozott Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel is, aki arra kérte, hogy legyen a tárcánál kidolgozott népegészségügyi program „arca”, azonban a lap informátora szerint ez a gyümölcsözőnek ígérkező kapcsolat megszakadt.

A professzor nem kívánt nyilatkozni, ellenben a lap információi szerint

„komoly mozgolódás” van az intézményben a szakember méltatlan eltávolítása nyomán

– írja a lap.

A Debreceni Egyetem egyébként az az intézmény, amely díszpolgári címet adott Vlagyimir Putyinnak, Matolcsy Györgyöt pedig díszdoktorrá avatta.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.