Kilátástalan helyzetben – Akiknek az elkülönítés nem újdonság
„A szegregátumokban élőkre annak ellenére sem áldoznak kellő figyelmet Magyarországon, hogy a járvány rájuk különösen veszélyes” – mondta a 168 órának Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom Alapítvány (SZOCSOMA) elnöke. A romagettók lakóit és a generációs mélyszegénységben élőket segítő szervezet vezetője éppen ezért egy levelet küldött Kövér Lászlónak. Arra kérte az Országgyűlés elnökét, érje el, hogy a kormány a felhatalmazási törvényben hozzon konkrét szabályokat a szociális válsághelyzetben élők számára. Illesse meg őket az egyenlő bánásmód intézménye, a falvak önkormányzatai biztosítsanak anyagi forrást nekik, valamint hagyjanak fel a kirekesztéssel. Az utóbbi kívánság persze kissé utópisztikusan hangozhat annak fényében, hogy
a kormánynak gyakorlatilag fogalma sincs arról, hogy hány ember él ma embertelen körülmények között.
Az egyetlen, többéves adat arról szólt, hogy mintegy 1600 szegregátumban összesen 300 ezer ember nyomorog. Akkor a legsúlyosabb helyzet a keleti országrészben alakult ki, de tömegesen voltak jelen a mélyszegénységben élők Somogyban, Baranyában, Tolnában és Nyugat-Magyarország északi részén is. Hogy azóta mi a helyzet, arról legfeljebb feltételezések vannak.
Galamb Mónika fertőtlenítős vízzel mos kezet a miskolci Lyukó-völgyben. Víztartályokat helyezett ki a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat azokra a területekre, ahol a kutak több száz méterre vannak a lakóházaktólA generációs mélyszegénység hazánkban túlnyomórészt a cigányságot érinti. A hozzájuk tartozók kirekesztettségükből adódóan csekély arányban képesek kitörni addigi élethelyzetükből.
„Ezek az emberek sok esetben fejenként havi 12-15 ezer forintból tartják fenn magukat, rengeteg az adósságuk”
– vázolta a helyzetet Kiss Anikó, hozzátéve, hogy ez csak a materiális síkot jelenti, a valóság ennél sokkal kegyetlenebb. Egy-egy háztartásban rengetegen élnek együtt, nemritkán több napig éheznek, nincs benti mosdójuk és fürdőszobájuk, gyakran még árnyékszékre sem futja nekik. A családtagok a közkutakra járnak vízért, vagy a saját bevizsgálatlan kútvizüket használják, amit legtöbbször koszos és elnyűtt vödrökkel merítenek. Az evéshez alig használnak evőeszközt, nem tartanak otthon papír zsebkendőt és toalettpapírt, nincsen törölközőjük és váltás ágyneműjük, sokszor éjjelre sem cserélnek ruhát. Aligha kétséges, hogy a járvány fokozottabban fenyegetheti őket.
Azok a hajléktalanok, akik bent ragadtak valamelyik szállón, miután a kormány pár hete a járvány megfékezése érdekében látogatási és kijárási tilalmat vezetett be a szociális ellátóintézményekben, látszólag jobban jártak. Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke a 168 Órának arról beszélt, alapvetően egyetért az intézkedéssel, ám azt is tudni kell, hogy a kijárásra vonatkozó tiltás betartatása nem egyszerű az ilyen intézményekben. A szállók elhagyása ugyanis gyakorlatilag a hajléktalanok életét menti meg, miután a legtöbb intézményben nincs napi többszöri étkeztetés, így az élelmiszert a fedél nélküliek kénytelenek maguknak biztosítani. „Emellett a jövedelmük nagy része is függ a mozgási lehetőségeiktől, hiszen ha nem tudnak dolgozni, akkor nincsen bevételük sem” – mondta Köves.
A hajléktalanoknak emellett az is gondot okoz, hogy a szállók mind a dolgozók teherbírását, mind a férőhelyek számát tekintve a maximumon teljesítenek hetek óta. Nagy a túlterheltség, az intézmények egyre szorongatottabb helyzetben vannak. Pedig Magyarországon jelenleg mintegy 30 ezer hajléktalan él, aminek csak a 30-40 százalékára lát rá az ellátórendszer.
A lassan kimúló kapacitásokat mindenesetre észlelte az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület, amely mindent megtesz az ellátórendszer tehermentesítéséért. „Egyházunk (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) és felsőoktatási intézményünk (Wesley János Lelkészképző Főiskola) Dankó utcai épületét mindkét oldalról egy-egy hajléktalanszálló veszi közre, amelyek ugyan nagy befogadóképességűek, de már nem igazán bírják a terhelést. A napokban ezért úgy döntöttünk, hogy a kényszerű oktatási szünetben megnyitjuk tantermeinket a rászorulók előtt” – nyilatkozta korábban Iványi. Az intézményt folyamatosan nyitva tartják a hajléktalanok előtt, akiknek nemcsak fedelet nyújtanak, hanem önkénteseik meleg étellel is ellátják őket. Fontos, hogy az egyesület – egyedüliként a fővárosban – több tucat férőhellyel rendelkező, külön a hajléktalanok számára kialakított kórházat is üzemeltet. A most szintén erején felül teljesítő intézményben az ellátást 13 fő- és mellékállású orvosból álló csapat és több, az előírásoknak megfelelő szakvégzettséggel rendelkező ápolószemélyzet végzi.
A legkitettebbeket hagyták magukra
Méltatlanul kevés szó esik a koronavírus kapcsán a szociális munkásokról, holott több figyelmet érdemelnének. Ők azok, akik nem ritkán rendkívüli odaadásra képesek, komoly tudással rendelkeznek, a munkájukra pedig hivatásként tekintenek – hívta fel a figyelmünket egy olvasónk. Czigler Zsolt, maga is mintegy 15 évig volt szociális munkás, párja jelenleg is a házi segítségnyújtás területén dolgozik. Napi munkája során több veszélyeztetett csoporttal érintkezik, gondozási feladatai során szoros kontaktust alakít ki segítettjeivel. Ehhez azonban egyáltalán nem kap védőfelszerelést, a fertőtlenítés lehetősége sem biztosított a számukra, és nem tesztelik őket a vírusra sem. Azaz jelenleg a vírus „taxijaként” funkcionálnak – hívta fel a figyelmet Czigler Zsolt.
A problémára az elmúlt napokban az ellenzéki pártok is igyekeztek felhívni a figyelmet. Korózs Lajos, az országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, az egészségügyben, a szociális szférában és a gyógyszertárakban dolgozókat mihamarabb megfelelő védőfelszereléssel kell ellátni, és a koronavírus-tesztek számának növelése is elengedhetetlen. Emellett pártja arra kérte a kormányt, hogy az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók fizetéskiegészítésként ötszázezer forintos egyszeri támogatást kapjanak.
A mélyszegénységben élők és a hajléktalanok hogyléte eddig sem számított közéleti látványosságnak,
senkit sem érdekelt, honnan és miként értesülnek ezek az emberek a járványhelyzetről vagy a mindenkire kötelező rendelkezésekről.
A jelek szerint az sem érintette meg a döntéshozókat, hogy ezek az emberek nyilvánvalóan ugyanúgy rettegnek a vírustól, mint a rendezett körülmények között élők. A fáradságot azonban senki sem vette arra, hogy tájékoztassa vagy megnyugtassa őket ez ügyben.
A szegények ezért csak azt tudják csinálni, amit a legjobbnak gondolnak: próbálják folyamatosan tisztán tartani a portájukat, amit a hajléktalanok persze nem tudnak megtenni. Számukra a fenntartható tisztaság az átlagemberek által megszokott viszonyokhoz mérten egészen mást jelent, attól teljesen eltér. Csak egy példa: a sokat hangoztatott napi többszöri kézmosás esetükben meddő próbálkozást jelenthet, hiszen előbb lenne szükségük egy jó körömkefére és többkörös, alapos kézáztatásra, mint a húsz másodperces kézmosásra.
A két csoport tagjai számára további nehézséget jelent, hogy gyakran az egészségügyi ellátásuk sem megoldott.
Sok helyen egy egyszerű háziorvos még „békeidőben” sem fogadja őket,
ha valami bajuk történik, értesíteni sem tudnak senkit, egyszerűen magukra vannak hagyva. A járvány kapcsán látni kell tehát, hogy valaki minél kevésbé ellátott, annál többször kénytelen kapcsolatba lépni a külvilággal, így egyrészt sokkal fogékonyabbá válik a fertőzésre és könnyebben is adja tovább azt. A szegregátumokban és a hajléktalanok körében általában nem vagy csak nagyon ritkán élnek hatvanévesnél idősebbek, de ha vannak is, általában több komoly betegséggel is küzdenek. Ez hosszú távon még komoly gondokat okozhat.
„Az egészségügyi problémák mellett tovább romolhat a mélyszegény családok helyzete, hiszen őket is érinti az élemiszerek jelentős árdrágulása, miközben szűkülnek a munkalehetőségek” – hívta fel a figyelmet Kiss Anikó. Aki eddig alkalmi munkát vállalt, az most a bezártság miatt sem fog tudni dolgozni, aki pedig külföldről hazajött, hogy a bajban a szerettei közelében legyen, az szintén nem jut keresethez. Ezeket az embereket pedig nem lehet adókedvezménnyel, netán az elmaradt bérük későbbi pótlásával segíteni. Nekik, ha ott és akkor nincsen munkájuk és abból származó bevételük, akkor egyszerűen éhen halnak.
A SZOCSOMA is részt vett az MTA szabadságáért szervezett tüntetésen 2019. júniusában - elől Kiss AnikóAz önkormányzatok persze helyi szinten támogatást nyújthatnának, ehhez azonban az állam beavatkozására is szükség volna. Tudniuk kellene például azt, milyen költségvetési forrásból kellene kezelniük a vírus okozta válsághelyzetet. Mindez egyelőre csak vágyálom. Se fegyver, se paripa nem áll a rendelkezésükre, csupán a kormánytagok részéről annyiszor szajkózott kommunikációs panelt mantrázhatják magukban: a vírus kezelésére minden szükséges költségvetési forrás a rendelkezésre áll. Ők maguk azonban tanácstalanul és üres zsebbel kénytelenek a járvánnyal megküzdeni. Ha nem is mondják, azért azzal ők is tisztában vannak, hogy a rászorulók sok jóra – a jelenlegi állapotok közepette – nem számíthatnak. A korábban is segítségre szoruló emberek még az eddiginél is kilátástalanabb helyzetben várhatják a koronavírus támadását.
