Kiköltöztetik a Hős utcából a lakókat segítő civileket

2019. február 4., 12:49

Szerző:

El kell hagynia a Hős utcát a Kontúr Közhasznú Egyesületnek, a kerületi vagyonkezelő felmondta a civil szervezet bérleti szerződését. Az egyesületet közleménye szerint váratlanul érte a szerződésbontás ténye.

A Kontúr egyedüli tevékeny civil szervezetként van jelen a Hős utcában, 2015 novemberében nyitotta meg közösségi terét a Hős utca 15./A épületben. A kőbányai önkormányzattól havi 6100 forintért bérelt lakást a Norvég Civil Alap közösségfejlesztési pályázatából. Rendszeresen tart gyerekfoglalkozásokat, közösségi beszélgetéseket, fogad külföldi egyetemi hallgatókat, szakembereket.

– Tudtuk persze, hogy egyszer nekünk is el kell hagynunk a Hős utcát, de evidenciaként kezeltük, hogy hagyják, hogy addig folytassuk heti rendszerességű közösségi beszélgetéseinket, gyerekfoglalkozásainkat, ameddig csak lehet. Hiszen – ahogy arról rendszeresen beszámolunk – a helyi gyerekek olyan nagy örömmel tanulnak, alkotnak, sütögetnek, mesélnek, készülnek ünnepekre itt

– írja a szervezet.

A civileknek április 30-ig el kell hagyniuk az épületet. Hosszabbítási kérelmet adnak be, mert több időre van szükségük a gyerekekkel és felnőttekkel megkezdett munka lezárásához, a búcsúra való fokozatos felkészítéshez. Tevékenységüket a döntéstől függetlenül is folytatni kívánják.

Októberben fogadta el a kőbányai önkormányzat, hogy a Hős utcai elgettósodott tömb köré kerítés épülhet. A 15/A és 15/B szám alatti társasházakat már korábban bontásra ítélték, helyükre sportkomplexum épül. Ezt megelőzően az ott élő több száz embert kiköltöztetik az épületekből.

Fotó: Bazánth Ivola

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.