Kifizetve

Heteken belül véget érhet a „lelkileg megviselt” Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kálváriája. A jelző az áprilisban megválasztandó új rektor, a századvéges Lánczi András pályázatának internetre kilopott munkatervéből származik. Lánczi mint rektor a miniszterelnök ötletgyárából került elő. A politológus ezt tagadja. Környezete szerint ő akarta a posztot. Az egyetem „megújulásához” hozzátartozik, hogy megjelent a közgazdasági karon – a Matolcsy-féle forrásokkal együtt – az unortodox tanok kurzusa. Valóban véget ér a Corvinus kálváriája?

2016. március 28., 11:40

Az évek során kötött, kétes hátterű kompromisszumokkal egyetlen dolgot sikerült a távozó rektornak, Rostoványi Zsoltnak kibrusztolnia: az egyetem, bár megcsonkítva, végül önálló maradt. És ez sem kevés, hiszen a kétharmados diadal után vadabbnál vadabb elképzelések köröztek.

– Rektorként még részt vehettem azon az államtitkári összejövetelen, amelyre azokat a rektorokat hívták meg, akiknek intézményeit át akarták szervezni – meséli Mészáros Tamás, a Corvinus két cikluson át regnáló vezetője. – És valóban úgy történt, ahogy a Heti Válasz akkoriban megírta. Bejelentették, hogy a terv szerint a közigazgatás-tudományi kar a közszolgálati egyetemre megy (így történt), a Villányi úti campust a Szent István Egyetemhez csatolják (így lett), a társadalomtudományi kar az ELTE-re kerül át, a közgazdaság és a gazdálkodástudomány a Műegyetemre. Csak hüledeztünk. Ez lett volna a kerékbe törés. Teljes bizonyossággal nem mondták ugyan ki, hogy így lesz, de éreztették: valami történhet velünk. Hál’ istennek – bár sok minden megvalósult – a legdurvább műtét elmaradt.

Dimitrov téri fiúk

De miért érzékeny pont a Közgáz? Mert „extrém” közgazdasági nézeteket hirdetett? Ellenállt valaha bárminek?

Egy korábbi kormánytag szerint (aki járatos a Corvinus ügyeiben) az egyetemről már az első Orbán-kormány idején az a hír járta, hogy veszekedett komcsi fészek, neoliberális, kozmopolita tanokat közvetít. De közel van a hatalomhoz, ezért veszélyes. És való igaz: ha volt valaha Magyarországon centrális helyzetben lévő „elitképző”, a Közgáz ilyennek számított. Az egykori diákok között nyolc pénzügyminisztert számolhatunk össze Kupa Mihálytól Varga Mihályig, az egyetem három miniszterelnököt és három MNB-elnököt adott.

– Hogy is lett volna másképp, ha Magyarországon csak a Corvinuson folyt közgazdászképzés? – kérdezi a szintén egykori közgázos Várhegyi Éva.

De a legújabb kori „Dimitrov téri fiúk” (a kifejezés eredetileg Németh Miklósékra vonatkozott) között szerepelnek olyan befolyásos emberek, mint a pénzügyi guru, Spéder Zoltán vagy a fideszes frakcióvezető, Kósa Lajos. Az igazi legendaképző szerepet Soros György játszotta el, aki a nyolcvanas évek második felében, érezve a változásokat, szakmányban fuvarozta Amerikába a tehetséges közgazdász fiatalokat. A relatív versenyelőny, amit Magyarország a kilencvenes években élvezett, ebből a szellemi tőkéből is származik. Mert idejében készen állt a csődtörvény, a versenytörvény, a piacgazdaság teljes jogi apparátusa, a gazdasági rendszerváltás. Az egyetem azóta gyanús. (De háttér híján már Nyers Rezső is a Közgázra alapozta reformjait.)

– Három bajunk van veletek – mondta neve elhallgatását kérő informátorunknak egy nagy hatalmú államtitkár, akit a második Orbán-kormány személyzetisének is mondtak. – Egy: előadást tartott nálatok Gyurcsány és Bajnai. Kettő: még mindig ott van a Marx-szobor. És persze liberális kozmopolitákat neveltek.
Még a legendás rektornak, a jobboldalhoz húzó Andorka Rudolfnak a döntése volt, hogy – mivel az egyetem múltjához tartozik – maradjon Marx, de kapjon emléktáblát két volt tanár, Nagy Imre és Teleki Pál is. Ami Marxot illeti, Rostoványi Zsolt 2014 őszén egy tüsszentésre távolíttatta el a szobrot, miután egy egyetemi rendezvény után Rétvári Bence elnyilatkozta magát: na de ilyet, még mindig a helyén van a Marx-szobor? A szobor néhány nappal később már az egyetem bemutatótermében pihent Nagy Imre és Teleki emléktábláival együtt.

– Akkor kellett volna beinteni – mondják korábbi egyetemi emberek. – Hogy jön ez a figura ehhez? De Rostoványinak eszébe sem jutott ellenállni.

A rektor a témáról akkoriban megfontoltan és komoran nyilatkozott a sajtóban: „Ha bemegyek a Szent István Egyetem épületébe, egy Szent István-mellszobor fogad. Ehhez képest a mi egyetemünk főépületében semmi sincs, ami a Corvinus névre utalna.”

Ez volt az igazi morális összeomlás. Az egyetemi autonómia vége.

Komisszár vagy villámhárító?

Ha fogadnánk Lánczi András rektori győzelmére, nulla forint lenne a nyeremény. A rektorjelölt biztosan győzni fog, bár nem tett jót neki, hogy Orbán aspiránsaként emlegették.

– Pedig enélkül is pályázhatott volna. Tuti befutó – mondja informátorunk. – Nekünk most nyugalom kell, hogy fejlődhessünk. Lassan az elvont állami pénzeket is kezdik visszaadogatni.
A Corvinus Politikatudományi Intézetének vezetője, Lánczi nem nyilatkozik. Mikor a sajtó megszellőztette, hogy Orbán támogatását élvezi, a hírek szerint megkérdezte az újságírót: honnan veszi ezt? Egy nagyon magas rangú minisztertől, mondta talányosan a kolléga. Melyiktől? „A legmagasabb rangútól.”

De akár komisszár-, akár villámhárító-szerepet szán önmagának Lánczi, az egyetemi közvélemény hajlik arra: jobb világ következik. A 2015 tavaszi, demonstratív Kehi-vizsgálatok és rendőrségi nyomozás után – amely százmilliós hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával folyt – a legnagyobb kincs a nyugalom. A vizsgálatok a gonoszkodók szerint ezt az „egységet” kívánták előkészíteni.

Lánczi érzékeny, sértődékeny karakter. Reflexből akkor is visszaszúr, ha nem támadják. Programja emészthető általánosságok gyűjteménye. Meghonosítaná a Corvinuson a jogászképzést, mert kevés a gazdasági jogász. Több hatalmat akar a rektornak. Az egyetemet az elitképzés fellegvárává, a magyar kormány mindenkori támaszává tenné. Egyebekben pedig „nemzetközi nyitottság”, „hazafias elkötelezettség”.

Változás persze kell, mert rohamosan csökken az egyetem nemzetközi presztízse. A Rostoványi-korszak előtt a Corvinus benne volt a top kétszázban, a százötvenedik hely körül. Ennek ma a környékén sincs. A közgazdász érdeklődésű magyar egyetemistának azonban, ha nincs pénze külföldön tanulni, még mindig a Corvinus a legjobb lehetőség Erasmus-ösztöndíjjal Európába utazni.

Megérkezett az unortodoxia

Ami a pénzügyi helyzetet illeti, tényleg van fejlődés. A Corvinuson megjelent a Matolcsy-féle alapítványi pénz, indulnak a Matolcsy-kurzusok. A szerződést természetesen Rostoványi Zsolt írta alá. Tette ezt annak ellenére, hogy Matolcsy közgazdasági forradalma az általa avíttnak tartott neoliberális tévtanok világát akarja megrendíteni. Az új MNB-tanszékkel megérkezett a modern magyar unortodoxia. Amit azonban az egyetemen évtizedeken keresztül tanító közgazdászok nem tudnak értelmezni. Van, aki udvariasan „ad hoc döntések sorozatáról, szervezett káoszról” beszél. A hevesebb vérmérsékletűeket az unortodoxia az angliai vonatrablásra emlékezteti. A zavar nem meglepő, mivel az elnök adós az elméletét megalapozó definitív művel.

De ettől még a jegybank körül működő alapítványok pénzcsapjait megnyitották a Corvinus felé is. Lehet pályázgatni erre-arra, aminek a kivéreztetett intézményben nyilván mindenki örül.

Ahogy egy nyugdíjas corvinusos professzor is mondja:
– Sok csúnyaságot hallunk, és tényleg nem szép, hogy bizonyos esetekben a közpénz elveszíti közvagyon jellegét. De ha már így esett, jobb, ha a Corvinusnak adják, mint ha a szélbe szórnák.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.