Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Előkerült egy rádióriport az ötvenkét éve Gödöllőn eltűnt kislányokról

2019. december 14. 12:49 - szerző: Dulai Péter

Ki tud róluk? Ez a kérdés hangzik el egy, a 168 Óra birtokába került rádiós dokumentumriportban az ötvenkét éve eltűnt Ignácz lányokkal kapcsolatban. A téma sajnos még 2019-ben annak ellenére is aktuális, hogy állítólag a gyilkosukat is megtalálták. Mennyire életszerű, hogy egy 12 éves fiú bosszúból, tervszerűen végezzen két szomszédjával? Miért nincs holttest, miért nem volt temetés? Mi lehetett a szerepe az apának, aki elsőként került a nyomozók látókörébe? Riportunk harmadik része.

Előkerült egy rádiós dokumentumriport annak a testvérpárnak az esetéről, akik 1967. július 4-én tűntek el egy gödöllői játszótérről. Az ötéves Ignácz Dorottya és a négyéves Ignácz Orsolya esetéről még szeptemberben írtunk részletesebben. A két gyereket szomszédjuk, az akkor 12 éves Harangozó Sándor ölhette meg bosszúból, de a büntetőügy nyomozati anyaga nincs meg, és a mai napig nem tudni, hogy a két gyereket eltemették-e egyáltalán. A halotti anyakönyvi kivonatot a 168 Óra közbenjárására állították ki a Gödöllői Anyakönyvi Hivatalban, vagyis Dorottya és Orsolya hivatalosan csak több mint 52 évvel a történtek után, 2019. augusztus 22-én halt meg.

A két kislány holttestét állítólag 11 nappal az eltűnésük után, körülbelül egy kilométer távolságra a lakóhelyüktől találták meg a gödöllői egyetem búzatáblájában, ahol ma már az intézmény Genetikai és Biotechnológiai Intézete található. A megtalálók közül már csak egy személy él, ő a megkeresésünkre azonban csak annyit tudott mondani, látott valamit, de nem tudja, hogy mit, mert végül két idősebb társa ment oda a holttestekhez. Őket emlékei szerint akkor ki is hallgatta a rendőrség.

Mint ahogyan az eltűnésről, a holttestek megtalálásáról is beszámolt a korabeli sajtó. Végül a hányattatott sorsú Harangozó Sándort nevezték meg elkövetőként, aki a sajtóhírek szerint elcsalta és egy husánggal agyonverte a két gyereket. A félszemű fiú az életkora miatt nem volt büntethető, a nyomozást 1968-ban megszüntették.

A két gyerek nyughelye ismeretlen. Az igazságügyi boncolás után – amely a birtokunkba került egyetlen hivatalos okirat, a halottvizsgálati bizonyítvány szerint a Semmelweis Egyetem elődjében, a Budapesti Orvostudományi Egyetemen történt – a holttestek „újra eltűntek”.

Szeptemberi riportunk megjelenése után jelentkezett annak az asszonynak az unokája, aki a két kislány apjának, Ignácz Tibornak volt a harmadik felesége. A Horthy-hadseregben vadászpilótaként szolgáló, majd rágcsáló- és féregirtással foglalkozó Tibor még a lányok eltűnése előtt elvált második feleségétől, a gyerekek anyjától, majd később újra megházasodott. Harmadik felesége úgy emlékszik, hogy egykori férje korábban azt mondta neki, ő tudja, hol vannak eltemetve a lányai. Az asszony úgy emlékszik, egykori férje egy budapesti temetőt említett. Ez azért érdekes, mert korábban nemcsak a gödöllői városi temetőben, hanem a budapesti temetőknél is érdeklődtünk, de az Ignácz lányok nevét sehol sem dobta ki a nyilvántartás.

A ház, ahol a család lakott. Itt élt Harangozó Sándor is
Fotó: Bazánth Ivola

Ignácz Tibor harmadik feleségének és unokáinak köszönhetően jutottunk hozzá ahhoz az egyórás rádiófelvételhez, amelynek első része közvetlenül a gyerekek eltűnése, második része pedig a holttestek megtalálása után készült. Rick Nóra és Gácsi Sándor Ki tud róluk? című, a Rádiószínházban (Magyar Rádió) közölt dokumentumriportjában megszólal a gyerekek anyja, a nagyanyjuk (aki éppen ebédet főzött, amikor a gyerekek eltűntek a közeli játszótérről), Ignácz Tibor és az akkor még csak egy „ártatlan” szomszéd kisfiúnak tartott Harangozó Sándor is.

A műsor a nagymama és az anya visszaemlékezésével indul. Elmesélik, hogy az eltűnésüket megelőzően a két gyerek az alattuk lakó fiatalasszonnyal ment el a boltig és vissza, mert szerettek játszani a nő gyerekével. Aztán hazaszaladtak kezet mosni, majd elköszöntek az anyjuktól, Ilonától, aki dolgozni indult. Megszólal Ignácz Tibor is, aki a riportban elhangzottak szerint munkába menet rendszeresen elhaladt a Kobzi János utcai lakótelep előtt, ahol a gyerekek az anyjukkal és a nagyanyjukkal laktak, és ahonnan eltűntek. A mama dél körül kezdte el keresni őket. Egy óvónő állítólag látta a lányokat, meg is kérdezte, hogy hova szaladnak, de állítása szerint csak annyit mondtak, hogy „valami nénihez”. Gácsi Sándor az adásban – valószínűleg a nyomozók feltételezése alapján – azt mondja, ez női tettesre utal, vagy arra, hogy aki elcsalta őket, valamelyik ismerős asszony meglátogatását ígérte nekik. Vagy azért mentek el, mert ismerték a tettest, és bíztak benne. Ezután kezdték égen-földön keresni a gyerekeket, majd délután fél négykor bejelentették eltűnésüket a rendőrségen. Anyjuk akkor már csak arra tudott gondolni, hogy Dorottyát és Orsolyát elcsalták. Szeptemberi cikkünk megjelenése után ezt a teóriát több olyan gödöllőitől hallottuk, akik emlékeznek az Ignácz lányok esetére. Vannak, akik szerint külföldre, Németországba kerültek apjuk, Ignácz Tibor kapcsolatainak köszönhetően. Ez azonban mindössze szóbeszéd.

Az eltűnés miatt egyébként az apát gyanúsították, aki volt felesége szerint néha igen agresszív volt. A riportban kiemelik, hogy az eltűnés utáni napokban az „apa ugyanúgy dolgozott, mintha mi sem történt volna”. Tibor – vallomása szerint – akarta keresni a gyerekeket, de a rendőrségen azt mondták neki, hogy ne menjen sehova. „Kérem, hova mentem volna?” – teszi fel a kérdést Gácsi Sándornak a riportban nyugodtan, kimérten beszélő férfi. Tibor korábban kérte a láthatást, de a gyámhatóság elutasította. Felesége ravasznak és gorombának jellemezte volt férjét, aki többször is fenyegette őket. Egyszer állítólag azt mondta az asszonynak: „Fogsz te még sírni a gyerekért, szembe fognak köpni téged!” Persze ha ez a mondat el is hangzott, önmagában még semmit sem jelent. Ilona szerint a tartásdíj is lehetett az oka a kislányok eltűnésének, majd hozzáteszi, hogy az apa az eltűnés napján szabadnapos volt.

A lányok édesanyja már a holttestek megtalálása után is arra panaszkodott, hogy semmit sem közöl velük a rendőrség, azt sem tudják, mikor adják ki temetésre lányai földi maradványait. Ilona már ebben a rádióműsorban is azt mondja, amit évtizedekkel később is állított: a hozzátartozók nem nézhették meg a holttesteket, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a bátyjának mutattak egy képet róluk. A két kislány féltestvére korábban a 168 Órának úgy emlékezett vissza, Ilonát az nyugtalanította, hogy a fotón az egyik gyereken nem az a cipő volt, mint amelyiket eltűnésekor viselte.

A dokumentumriport itt hallgatható meg:

Ignácz Tibor harmadik feleségének elmondása szerint férje azonban azt mesélte, hogy neki igenis megmutatták a gyerekek holttestét, mégpedig azért, mert ő volt az első számú gyanúsított, és abban bíztak, hátha a testek láttán megtörik. A visszaemlékezés szerint a holttesteket azért nem mutatták meg másnak, mert nagyon rossz állapotban voltak. Ha valóban július közepén, a búzatáblában találták meg őket, akkor az Ignácz lányok teste majdnem két hétig hevert a tűző napon, vagyis az utóbbi érvelés érthető lehetett a rendőrség részéről. Az viszont már nem, hogy a holttesteket a rendőrségi vizsgálat lezárása után sem adták ki a gyászoló családnak.

Ki lehetett a tettes, ha nem az apjuk, Ignácz Tibor? – értetlenkednek a hozzátartozók a riportban. Gácsi Sándor megjegyzi: feltűnt neki, hogy az anya akkor is nyugodt volt, amikor a gyerekei eltűntek, és azután is ugyanolyan nyugodt, hogy értesült a halálukról. Ilona erre azt mondja, tudja, hogy ezzel vádolják, de megnyugodott, és Istenben bízik. Ignácz Tibor a riport szerint annak ellenére sem nézte meg a bűncselekmény helyszínét, hogy munkába menet és jövet is a közelben kellett elhaladnia.

A riport ezután a később elkövetőként azonosított Harangozó Sándor gyermekkorával foglalkozik. Hosszan beszél Sanyika nevelőanyja, akivel a gyerek a földszinten élt. A korabeli beszámolók szerint alkoholista, a gyereket elhanyagoló asszony igen teátrálisan beszél a riportban, közben többször elsírja magát. Azt mondja, tanú van arra, hogy Sándort az Ignácz lányok eltűnésének napján fél tizenkettőkor elküldte kávéért, és a gyerek már fél egykor otthon volt. Dorottya és Orsolya dél körül tűnhetett el. A riport a fél évvel korábban bekövetkezett baleset miatt fél szemét elveszítő Sándor vallomásából is idéz: „Folyton a szememmel foglalkoztak, ezért gyűlöltem őket. Azon a napon meglestem, mikor ereszti ki őket sétálni az anyjuk, utánuk mentem, és úgy csalogattam el őket a búzatábláig.” (A rádióműsor első felében, még a holttestek megtalálása előtt egyébként azt mondja, nem ő csalta le a gyerekeket a játszótérre.) Az Ignácz lányok aznap az óvodában lettek volna, de anyjuk szerint betegeskedtek, ezért maradhattak otthon.

„Nincs tárgyalás, nem kérnek számon senkin semmit. Az elvált férj volt feleségére vár, hogy temettesse el Orsit és Dórit, miközben tovább vádaskodik”

– zárul a riport.

Ötvenkét évvel az események után is csak az a biztos, hogy Ignácz Orsolya és Ignácz Dorottya július 4-én eltűnt egy gödöllői játszótérről. A hetvenes években szexuális bűncselekményekért büntetett Harangozó Sándor három évvel ezelőtt elhunyt a tököli rabkórházban, Ignácz Tibor húsz évvel ezelőtt halt meg Vácon, és Ilona, a gyerekek anyja sem él már. Olyan személyt, aki még részt vett a nyomozásban, nem találtam.

Mennyire életszerű, hogy egy 12 éves fiú bosszúból, tervszerűen végezzen két kislánnyal, akiket legalább egy kilométerre el tudott csalni a lakóhelyüktől? Mennyire lehetett nehéz egy ekkora gyereket beismerő vallomásra bírni? Ha nem Orsolyát és Dorottyát találták meg az egyetem búzatáblájában, akkor kiket? Megtaláltak-e egyáltalán bárkit is? Egyáltalán hogyan történt az azonosítás? Miért nincs meg a nyomozati anyag? Ha a két kislányt valóban felboncolták, hova tűnt a holttestük? Vajon miért akarta volna az apjuk eltüntetni a saját gyerekeit? Ha tudta, hol nyugszanak a holttestek, miért nem mondta el egykori feleségének, a gyerekek anyjának? Ha az Ignácz lányok külföldre kerültek, miért nem jelentkeztek azóta sem?

Számtalan kérdés, amire nincsenek válaszok.

Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.