Kétszázötvennyolc diák ételmérgezést szenvedett, Óbudán még szerződést sem bontottak a céggel

2017. szeptember 4. 13:20 - szerző: Ágoston Zoltán

Az ötmilliárdos szerződés árnyékában a Gyermekmenza Kft. mindössze 450 ezres büntetést kapott.

Az ételmérgezés miatti  jogerős elmarasztaló ítélet ellenére tovább szállíthat ételt a Gyermekmenza Kft. Óbudán 15 általános iskolába – írja a hvg.hu. Tavaly májusban még a Bors írta meg, hogy a Dr. Béres József Általános Iskola 258 diákja betegedett meg a cég főztje miatt. Bár néhány nappal később a Gyermekmenza Kft. bejelentette, hogy a belső vizsgálata nem tárt fel ételmérgezésre utaló jelet, a Nébih ezt némiképp máshogyan látta. Az élelmiszer-biztonsági hatóság szerint  a menüben lévő húst nem hőkezelték megfelelően – értsd: nem sütötték meg –, a benne lévő kórokozók pedig megfertőzték a diákokat.

Állítólag nem akarták veszélyeztetni az ellátás biztonságát (Képünk illusztráció)
Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Ezt a Nébih-határozatot a Gyermekmenza Kft. fellebbezése nyomán először a Pest megyei Kormányhivatal, aztán jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék is megerősítette, a  céget viszont így is mindössze csak 450 ezer forintra büntették. Ez több okból is visszatetsző. Egyrészt azért, mert a maximális büntetés 150 millió forint, aminek a 450 ezer  mindössze a 3 ezrelékét jelenti. Másrészt azért, mert a cég tíz évre szerződött az önkormányzattal 4,98 milliárd forintra, az pedig, hogy a szerződést felbontsák, fel sem vetődött az önkormányzatban. Ezt a hvg.hu kérdésére azzal indokolták, hogy a belső vizsgálatok szerint mindent rendben volt, a Gyermekmenza Kft. élvezi az intézményvezetők bizalmát, és amúgy is, nem akarták veszélyeztetni ellátás biztonságát egy hirtelen szerződésbontással.

A Gyermekmenza Kft. 2013-ban szerződött napi 4210 adag étel elkészítésére tíz éven át. A  szerződés összértéke áfa nélkül 4,98 milliárd forint, amelyből az óbudai önkormányzat eddig 2 milliárd 777 millió 494 ezer forintot fizetett ki a cégnek.