Két részeg nő összerugdosott egy hajléktalant, elvette a férfi 380 forintját, majd folytatta az ivást

2018. szeptember 20., 11:38

Szerző:

A 33 és 32 éves nő 2018. május elsején este, Békéscsabán, a Kossuth tér környékén egy sörözőben szórakozott, majd ittas állapotban távozott. A Kossuth téren, a sövénnyel félig elkerített helyen találtak rá az éppen lefeküdni készülő hajléktalan férfira.

Az első rendű vádlott két alkalommal, nagy erővel a földön fekvő sértett arcába, majd legalább háromszor a testébe rúgott, miközben azt kérdezte tőle, hogy van-e nála pénz. A sértett a bántalmazás hatására elmondta, hogy van egy kevés pénze, mire a

a nő átkutatta a sértett kabátját és abból elvett 380 forintot.

Ekkor a másik nő  is megkérdezte, hogy van-e még pénze máshová eldugva, közben kétszer belerúgott a sértett oldalába, majd egyszer a térdébe.

Ezután az egyik vádlott sörrel lelocsolta a sértettet, majd magára hagyták, és a Szent István térre mentek szórakozni.

A bántalmazott férfi egy közelben járőröző rendőrnek elmondta a történteket, így a rendőrség rövid időn belül elfogta a nőket.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, és további sérüléseket az arcán, a mellkasán és a hátán.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő nőket társtettesként elkövetett rablás bűntettével, illetőleg ezen felül az elsőrendű vádlottat súlyos testi sértés bűntettével is vádolja – írja az Ügyészség.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.