Két kézzel szórták a közpénzt, Rogán irányításával 47 milliárd forintot költöttek a kormány propagandájára

2018. január 4. 09:20 - szerző: 168 Óra

A Rogán Antal kabinetminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) tavaly 46,7 milliárd forintot osztott szét az állami intézmények kommunikációjára, nyomdai és PR-költségekre – osztott-szorzott a Magyar Nemzet a közbeszerzési adatbázisban található adatok alapján.

2016-ban 25 milliárd forintos keretközbeszerzést írtak elő 2017-re, így a valóságban majdnem kétszeresét költötték a keretnek. 

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A pénzek többnyire persze baráti cégvezetőknél landoltak. A lap szerint 2017-ben a legnagyobbat Balásy Gyula cégei, a Lounge Design és a New Land Kft. hasították, közel 30 milliárd forint elköltésének lehetőségét nyerték el.

Lounge Design és a New Land főleg a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációját és médiamegjelenéseit intézi. Mögötte Szijjártó Péter jó barátjának, Kuna Tibornak az érdekeltségei, a Young & Partners és a Trinity International végeztek.

A két társaság 12,9 milliárd forintnyi megbízást nyert el 2017-ben.

Csetényi Csaba két cége, a Network 360 és az Affiliate Network ezúttal csak 3,5 milliárd forint állami pénzt kapott, pedig a korábbi számításai szerint 2014 óta 25,5 milliárd forint központi megbízáshoz jutottak.