Készülnek a szakszervezetek: sztrájkelőkésztő bizottságot hoztak létre

2018. december 19., 19:44

Szerző:

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) meghívására három szakszervezeti konföderáció és 12 szakszervezet döntött szerda délután arról, hogy milyen választ kívánnak adni a rabszolgatörvényre, ha azt a köztársasági elnök aláírja, és az januártól hatályba lép. A tanácskozáson megállapodtak arról, hogy Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságot hoznak létre. Ennek feladata, hogy fogalmazzák meg, milyen követeléseket támasztanak a kormánnyal szemben –  közölte a MASZSZ.

Emellett döntés született arról, hogy indokolt esetben közös sztrájkbizottságot alakítanak, és felszólítják fel a többi érdekképviseletet is a csatlakozásra. Egyetértettek abban, hogy közösen létrehoznak helyi szervezeteket a szakszervezeti akciók koordinálására.

A tervek szerint bevétel- és létszámarányos pénzügyi alapot létesítenek a közösen elhatározott akciók finanszírozására. A résztvevők egyébként csaknem kétszázezer embert képviseltek.

Arra is felszólítják a tagjaikat, hogy vegyenek részt a pénteki, Kossuth térre tervezett tüntetésen, amelynek célja, hogy Áder János ne írja alá a rabszolgatörvényt.

A csatlakozó szervezetek: 

  • Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
  • Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
  • Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
  • Hallgatói Szakszervezet
  • Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség
  • Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
  • Magyar Orvosok Szakszervezete
  • Magyar Szakszervezeti Szövetség
  • Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
  • Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
  • Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete
  • Vasas Szakszervezeti Szövetség
  • 5.12 Szakszervezet
Fotó: Merész Márton

A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetői egyébként nyílt levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy a módosítást megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek. Kordás László elnök sajtótájékoztatón elmondta, hogy ha Áder aláírja a módosítást, akkor valószínűleg nemcsak tüntetések lesznek, de év végén elkezdik szervezni a január eleji sztrájkokat is.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.