Késsel döfte meg betegtársát az egri Markhot Ferenc Kórház egyik betege

2019. április 26., 19:02

Szerző:

Az Egri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki 2019. április 24-én egy késsel megszúrta betegtársát a kórházban - közölte az Egri Törvényszék. Az Egri Ügyek úgy értesült, az eset az egri Markhot Ferenc Kórházban történt.

Az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást. A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta.

A végzés indokolása szerint a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye. A döntés nem jogerős, a gyanúsított védője nem volt jelen az ülésen.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.