Áramellátási hiba miatt egy-másfél órát késhetnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon

2019. szeptember 1., 17:36

Szerző:

Áramellátási hiba miatt szünetelt a vonatközlekedés vasárnap délutántól 16 óra 30 percig Monornál, ezért a Budapest-Cegléd vonalon 60-90 perccel meghosszabbodik a menetidő - tudatta a Mávinform vasárnap közleményben.

Kavalecz Imre közölte: a monori állomáson áramellátási hiba keletkezett, emiatt továbbra sem működik a biztosítóberendezés, ezért a vonatok lassabban haladhatnak. A szakemberek dolgoznak a helyreállításon.

A helyi monori személyvonatok közlekedésében menetrendi változások, korlátozások lehetnek. Az S 50-es vonatok Üllőig közlekednek, onnan visszaindulnak a Nyugati pályaudvarra. A zónázó vonatok, amikor a közlekedés megindul, Üllő és Monor között Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak - ismertette a szóvivő.

 A MÁV azt ajánlja, hogy aki teheti, válassza a Szolnok-Újszász-Budapest-Keleti pályaudvar közötti vonatokat - tette hozzá.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.