Rendszeres fenyegetés után valóban megkéselte volt feleségét egy férfi

2020. október 16., 08:35

Szerző:

A Debreceni Törvényszék szerint a büntetett előéletű vádlott nem tudta feldolgozni, hogy felesége nem akar vele élni, ezért válásukat követően hónapokon keresztül több alkalommal személyesen – időnként mással is üzenve – fenyegetőzött azzal, hogy leönti sósavval, illetve élettársával együtt leszúrja. „Egy szombaton elvágom a torkodat!” – alig egy héttel a késes támadás előtt ilyen durván fenyegette más jelenlétében a volt feleségét.

2019 nyarán egy szombat délután a vádlott egyik gyermeke előtt ittasan egy kést mutogatva azzal fenyegetőzött, hogy ne találkozzon sem az édesanyjával, sem annak élettársával, mert akkor mindkettőt megöli. A fiú nyomban figyelmeztette a sértetteket, akik egy ballagási ünnepségen vendégeskedtek. Az asszony és élettársa késő este hazafelé igyekeztek, amikor a vádlott – aki már több órája egy lakatlan ház udvarán lesben állva várt rájuk – hátulról rátámadt a férfira, és rugós késével két ízben hátba szúrta.

 

Apját pártolva a bántalmazásba bekapcsolódott a vádlott egyik kiskorú gyermeke, valamint a keresztfia is. A fiatalkorú vádlott fellökte anyja élettársát, majd ököllel ütötte, miközben társa teleszkópos bottal ütlegelte. A vádlott a helyzetet kihasználva ismét megszúrta a férfit, akit ezúttal a hasán és a deréktáján ért a penge. A vádlott ezután a közelükben tartózkodó és segítségért kiáltozó volt felesége ellen fordult, egyik fia azonban az anyja védelmére kelve lefogta, segítői pedig elrángatták a helyszínről - adta hírül a Debreceni Fellebviteli Főügyészség.

A vádlott kétséget kizáróan ölni akart, és csak a véletlennek köszönhető, hogy a sértett túlélte a támadást.

 A törvényszék a férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és zaklatás bűncselekménye miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője téves jogi minősítés miatt és enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az elkövetéskor 17 éves fiát, valamint a keresztfiát társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt a bíróság végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta.

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.