Keljfeljancsi: Hamis illúzió színházi előadást telefonon nézni

2021. január 14. 09:48 - szerző: 168 Óra

Zeller Judittal, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászával és Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával is beszélgetett Fiala János ma reggel a Keljfeljancsi című műsorban a 168 Óra online felületein. Járvány a színházakban és a kórházakban, ezek voltak a témák.

A műsor első vendégét, Barnák Lászlót arról kérdezte Fiala, hogy milyen változásokat hozott a színház életében a koronavírus-járvány. Barnák, aki tavaly július óta tölti be a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját, azt mondta, a kezdetektől az volt a dolga, hogy vigyázzon a társulati tagokra, és megőrizze a munkahelyeket. Mint mondta, a járvány okozta lezárások ideje alatt a színházban lehetőség volt olyan munkák elvégzésére is, amelyekre egyéb esetben a nézők jelenléte miatt nem kerülhet sor: kifesteni a folyosókat, selejtezni, felmérni a színpadtechnikai eszközeik állapotát.

A színházak online térbe való visszavonulását Barnák ugyanakkor „hamis illúziónak” nevezte, mondván: „telefonon nézni egy színházi előadást mégsem ugyanaz az élmény”. Ennek ellenére a kezdetekben az online, felvételről levetített előadások a négy-hatezres nézőszámot is elérték. A Szegedi Nemzeti Színháznak jelenleg nincsnek professzionális streamelt előadásai, ezért éppen most folytatnak tárgyalásokat a lehetséges streamingszolgáltatókkal. A sajátos helyzet ellenére a társulat széles repertoárral készült az évadra, így műsoron szerepel többek között a Padlás vagy Patrick Barlow Hitchcock-adaptációja, a 39 lépcsőfok. Az előadásokat remélhetőelg hamarosan online és akár személyesen is bemutathatják.

Zeller Judit, a TASZ magánszféra-projektjének jogásza a műsorban Fiala kérdésére arról beszélt, hogy vannak bizonyos betegcsoportok, akiknek a hozzátartozói kapcsolattartásra a kórházi látogatáson túl is joguk van. A gyermekeknek, a szülő nőknek vagy a súlyos állapotú betegeknek törvényben rögzített joguk van a hozzátartozó vagy kísérő állandó jelenlétéhez. A TASZ jogásza szerint a betegek és hozzátartozók jogérvényesítését nagyban segíti, ha ezekről a lehetőségekről előzetesen egyeztetnek az orvosokkal, ápolókkal és a kórházi szakszemélyzettel.

A műsort itt tudja visszanézni: