Kamaszoknak és egy terhes anyának is mutogatta a péniszét egy hivatásos katonatiszt Komárom-Esztergom megyében

2019. augusztus 28., 09:37

Szerző:

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy tiszthelyettessel szemben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.

A vádirat szerint 2018. decembere és 2019. januárja között a hivatásos őrmester több Komárom-Esztergom megyei településen személygépkocsival közlekedve megállt az utcán gyalogosan közlekedő sértettek mellett.

Az elkövető a lehúzott ablakon keresztül az autótól karnyújtásnyira tartózkodó sértetteket megszólította és útbaigazítást kért tőlük, miközben nemi szervét mutatva azon önkielégítő mozdulatokat végzett.

A katona a mintegy két hónap leforgása alatt nemi vágyának kielégítése céljából két fiatalkorú, valamint négy felnőtt korú – köztük egy várandós – nő előtt mutogatta magát szeméremsértő módon.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a katonát, aki a terhére rótt cselekményt bűnösségére is kiterjedően beismerte - közölték.

A tavaly július 1-től hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és – mivel méltatlanná vált rendfokozat viselésére – katonai büntetésként lefokozást szabjon ki a vádlottal szemben.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.