Kásler megtiltotta a kórházaknak, hogy járványügyben nyilatkozzanak, de a kérdésekre az operatív törzs sem válaszol

2020. április 26., 11:10

Szerző:

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke 91 magyarországi kórháznak tette fel ugyanazokat a kérdéseket, a járvány miatt felszabadított ágyakkal kapcsolatban. Április elején az EMMI nevű, egészségügyért is felelős minisztérium előírta ugyanis, hogy a kórházi ágyak 60 százalékát ki kell üríteni, hogy szükség esetén ezeken koronavírusos betegeket ápolhassanak - írta a 444.hu.

Több orvos is jelezte, hogy ez nagyon nagy túlzás, és nem látszik számítás, ami ennyi üres ágyat indokolna. Ráadásul életmentő kezelések maradhatnak félbe, ha el kell küldeniük a betegeket. Két kórház igazgatóját Kásler Miklós miniszter leváltotta, mert nem haladtak elég gyorsan a betegek hazaküldésével.

Az Országgyűlés plenáris ülése Tóth Bertalan
Fotó: Bruzák Noémi

Az operatív törzs azt állította, hogy a kórházi ágyak 58 százaléka eleve üres volt az intézkedés előírásakor, és így csak 2 százaléknyi ágyról küldtek el betegeket. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel szemben azt mondta, hogy 16 százaléknyi ágy nem volt üres a felszabadítás elrendelésekor. 

Tóth Bertalan közvetlenül a kórházakhoz fordult, többek között az alábbi kérdésekkel: 

  • Hány ágyat kellett felszabadítani? (telephelyenként)
  • Hány beteget kellett hazaküldeni?
  • Hazaküldés előtt végeztek-e rajtuk vírustesztet?
  • Tájékoztatták-e a betegek lakóhelye szerinti helyi önkormányzatot, hogy ellátásra szoruló személyek hazaszállítása történik?
  • Hogyan állnak védőfelszerelésekkel és az egészségügyi dolgozók tesztelésével? 

A 91 kórház közül egyik sem válaszolt, mindegyik az operatív törzshöz irányította a politikust. Az egyik válaszból kiderült, hogy nem maguktól utasították el a választ, hanem azért, mert erre kaptak utasítást a minisztériumtól. Az egyik kórház igazgatója ugyanis válaszában ezt közölte,

hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utasítása alapján a kórházakról szóló tájékoztatást kizárólag az operatív törzs látja el.

Csakhogy Tóth Bertalan ezután közvetlenül Kásler Miklóshoz és Pintér Sándor belügyminiszterhez, az operatív törzs irányítóihoz fordult, és nekik is elküldte a kérdéseit. Ez április 20-án történt, de választ tőlük sem kapott.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.