Nehéz időkben is jut a legfontosabbra: 700 millió forint közpénzt kap a Kásler által életre hívott Magyarságkutató Intézet

2020. július 31., 06:13

Szerző:

Miközben a kormány a járványügyi intézkedésekre hivatkozva folyamatosan von el pénzeket az önkormányzatoktól, más területekkel már nem olyan szűkmarkú. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat, amely szerint

még 700 millió forintot ad a Kásler Miklós nevéhez fűződő Magyarságkutató Intézet működésére a kormány.

Ez két részből tevődik össze: működési költségre 216,2; helyiségfelújításra 490 milliót adott a kabinet.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: Bruzák Noémi

Az, hogy évközben többlettámogatásokat kap az intézet, nem újdonság, tavaly ugyancsak 410 millió forint pluszjuttatást kapott.

A Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere által is lelkesen támogatott magyarságkutatások korábban nagy vitákat váltottak ki a régészek, történészek, genetikusok között. Főleg, miután Kásler Miklós levonta azt a következtetést, hogy az adatok a finnugor származást cáfolják. Az intézet létrehozásának indoklásakor a miniszter azt mondta, hogy a kutatásokat egy intézményben meghatározott célok mentén kellene folytatni, ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor eredetvitának, amely

egyébként tudományos szempontból már jó ideje véget ért.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.