Kásler Miklós kitüntette a nyíltan antiszemita írót, aki miatt Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Szabó Magda, Esterházy Péter és Konrád György is kilépett a Magyar Írószövetségből

Babérkoszorú Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából.

2019. március 12., 19:24

Szerző:

A 444 vette észre, hogy március 15. alkalmából Kásler Miklós nemcsak Dózsa Lászlónak adott át kitüntetést, hanem Döbrentei Kornélnak is, aki a Magyarország Babérkoszorúja díjat vehette át az  az emberi erőforrások miniszterétől. Ez azért meglehetősen visszatetsző, mert Döbrentei Kornél József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt az, aki 2004-ben tartott egy antiszemita kiszólásokkal tűzdelt beszédet a Tilos Rádió előtt, amelyben kiállt „a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború” és „a magyarság erkölcsi holokausztja” ellen, amelyet szerinte „álpróféták, álruhában, álorcában” vezényelnek, és „csak a szakálluk a valódi”.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Tizenöt évvel ezelőtt a két kiszólásból hatalmas botrány lett, azután pedig, hogy a Magyar Írószövetség nem volt hajlandó elhatárolódni Döbrentei Kornéltól, több mint 160 író – köztük Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Szabó Magda, Esterházy Péter és Konrád György – elhagyta a szervezetet. Döbrentei Kornélról akkor már tudni lehetett, hogy antiszemita nézeteket vall, 2001-ben ugyanis a Vasárnapi Híreknek azt nyilatkozta:

– A kommunista bűnöket szemlélve a magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel

A díjat most az Orbán-kormány  közleménye szerint a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként kapta.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.