A magyar szakemberek elhivatottságában bízik Kásler

2020. november 28., 18:12

Szerző:

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán. 

A tárcavezető úgy fogalmazott: ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében. Tesszük ezt annak reményében, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig. A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van - mutatott rá.

Mint írta, több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját.

Kásler Miklós azt írta, hosszú hónapok óta dolgozik együtt az érintett területek legkiválóbb képviselőivel, akikkel a rendelkezésre álló szakirodalom és tapasztalatok legszélesebb skáláját elemezve készítenek elő valamennyi döntést.

Kiemelte, a jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkát, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja.

Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított - jelezte a miniszter.

"Mindannyiunk közös érdekében higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy bár pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk" - zárta bejegyzését Kásler Miklós.

(MTI)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.