Aláírta a túlzsúfolt börtönök miatt megítélt kártérítések felfüggesztéséről szóló törvényt Áder János

2020. március 6., 19:32

Szerző:

Aláírta a köztársasági elnök a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről elnevezésű,a parlament által elfogadott törvényt - írta a Magyar Hang. Mindez az Országgyűlés honlapjáról derült ki, amely szerint Áder János március 4-én, szerdán látta el kézjegyével a sokat vitatott jogszabályt. Mint ismert, a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés június 15-ig felfüggesztette a bíróságok által a börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését.

A kormányzati propaganda által börtönbiznisznek elnevezett gyakorlat visszaszorítását célzó törvényjavaslatot a Fidesz–KDNP képviselői mellett a jobbikosok is megszavazták. Az elítéltek jellemzően azért indítanak pert az állam ellen, mert a magyarországi börtönök túlzsúfoltak, ami a magyar jog szerint alapot ad a kártérítésre. Ennek ellenére a kormány az ilyen ügyekben eljáró ügyvédeket is a célkeresztjébe vette. A kormánynak a törvény alapján május 15-ig kell a kárpótlás új szabályozását kidolgoznia, míg szeptember végéig azt kell biztosítania, hogy a börtönök kihasználtsága ne haladja meg a száz százalékot. 

– Ha valamikor kötelessége Áder János államfőnek, hogy előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól, akkor az pont egy ítéletek végrehajtását felfüggesztő parlamenti döntés – ezt még múlt héten, a törvény elfogadásakor írta Schiffer András ügyvéd, az LMP volt elnöke.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.