Karácsonyi jótékonysági bazár

A Rotary-tagok feleségeinek első magyarországi klubja, az Inner Wheel Club Budapest november 28-án 10 és 16 óra között tartja hagyományos karácsonyi jótékonysági bazárját a Kempinski Hotelben.

2015. november 27., 22:38

Miként a 168 Órának a klub egyik alapítója, dr. Nagy Éva elmondta, több mint tíz éve rendezik meg támogató akciójukat, amelyhez a Kempinski ingyen adja a termet.

– Ez a mi önkéntes vállalásunk. Azt árusítjuk, amit a klubtagjaink készítenek: lekvárokat, süteményeket, egyedi karácsonyi dísztárgyakat. A teljes bevételt a rászoruló – hátrányos helyzetű, sérült, beteg, betegségből felgyógyult – gyerekekre fordítjuk. Idén a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonát, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt és a Böjte Csabához köthető Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyarországi otthonait segítjük – tette hozzá dr. Nagy Éva.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.