Arcukat eltakaró fideszes aktivisták zavarták meg egy csónakról Karácsony Gergely programismertetőjét a Dunán

2019. szeptember 22., 14:17

Szerző:

Vasárnap délután tartotta választási programismertetőjét Karácsony Gergely, az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje, ám a sajtótájékoztatót a magyar politikában eddig nem látott akcióval igyekezett nevetségessé tenni három, vélhetően fideszes aktivista.

A programismertetőnek helyet adó hajó mellé kormányoztak egy csónakkal, és lejátszották az ismert cirkuszi indulót, Julius Fuciktól A gladiátorok bevonulását.

A helyszínen tartózkodó kollégánk kiemelte, hogy a jármű lajstromszámát letakarták, ami teljesen szabálytalan, olyan, mintha rendszám nélküli autóval közlekedtek volna. Az aktivisták fekete csukját húztak a fejükre, hogy ne legyenek felismerhetőek.

Fotó: Merész Márton

Nem ez volt az első alkalom, hogy megzavarták Karácsony Gergely nyilvános megjelenését. Múlt héten a II. kerületben a körűt forgalmát akadályozva állt be a Tarlós István fideszes főpolgármester ellen indulókat kifigurázó plakáttal két kormánypárti aktivista, onnan is a cirkuszi zenét bejátszva, és közben akadályozva a körút forgalmát. A héten szintén az utcán két parkolóautomatának öltözött fideszes aktivista zavarta meg sajtótájékoztatóját, amivel a Fideszről a parkolási botrány miatti teljes felelősséget a zuglói polgármesterre hárítanák.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.