Karácsony Gergely: Orbán Viktor megijedt az ellenzék egységes fellépésétől

2019. február 10., 18:23

Szerző:

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen „közönségesre” a hangvételt.

Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében többek között arról beszélt, hogy a magyar ellenzék „bevándorláspárti politikusok” gyülekezete, akiket Soros György és az európai bürokraták tartanak lélegeztetőgépen. Kiemelte, azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust, és aki ezt mondja, még főpolgármester akar lenni ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt. – Erre csak annyit mondhatunk: szégyen! – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor nyilvánvalóan Karácsony Gergelynek a Hír TV-ben tett enyhén szólva rosszízű megjegyzésére gondolt, a Párbeszéd politikusát ugyanis megkérdezték, nácizmusnak tartja-e, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik alelnöke 2012-ben még listázni akarta a zsidókat.  – Ismerem én is, hogy hány magyar honfitársunk él Izraelben, hány izraeli zsidó él Magyarországon. Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus (a gázai háború – a szerk.) kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára – fogalmazott Gyöngyösi Márton 2012 novemberében, Karácsony Gergely azonban úgy válaszolt, ez önmagában nem nácizmus, és hat éve ő maga is tüntetett a kijelentés ellen.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A párbeszédes politikus – aki múlt héten nyerte meg az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Szolidaritás főpolgármester-jelölti előválasztását – az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, Bayer Zsolt kebelbarátja, az európai szélsőjobb fő szövetségese, minket biztos nem oktathat elfogadásból. A neki szóló üzenetről a Párbeszéd politikusa azt írta, a választ a budapestiekkel, a szabad város szabad polgáraival közösen küldik majd októberben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.