Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Karácsony Gergely kihirdette a budapesti kerületi polgármester-jelölteket, mindenhol egy ellenzéki jelölt indul

2019. július 5. 11:14 - szerző: 168 Óra

Szimbolikusan a Szabadság híd előtt, élő Facebook-bejelentkezéssel egybekötött sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely, az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje, hogy a főváros 23 kerületéből 21-ben már megtalálták azokat a polgármesterjelölteket, akiket a helyi ellenzék egységesen támogat majd. Karácsony mellett ott állt a fővárosi MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Jobbik budapesti vezetősége is.

A főpolgármester-jelölt egyértelművé tette az ellenzéki pártok és az aktivisták számára, hogy

„Nincs nyaralás, nincs uborkaszezon, munka van, nagyon sok munka”.

A két kerület, ahol még nincs végleges jelölt, az Ferencváros és Pesterzsébet. Előbbi helyen a Párbeszéd nevezhetett volna meg jelöltet, de a Momentum hamarabb talált a volt LMP-s, most független Jancsó Andrea személyében, az ellenzék ugyan nem jelölte még, de mögé kezdtek felsorakozni. Elindul viszont a választáson az Együtt volt politikusa, Baranyi Krisztina is, aki mögé beállt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve csütörtökön a kerületi LMP is, azonban az országos szervezet nem. A felmérések ugyan a kerületi parkolási mutyit feltáró Baranyit mutatják a legesélyesebbnek, de a kusza helyzetet előválasztás fogja feloldani a kerületben Karácsony Gergely tájékoztatása szerint.

Pesterzsébeten az a nehézsége az ellenzéknek, hogy az MSZP-ből kilépett polgármester, Szabados Ákos azonban könnyen a Fidesszel szövetkezve indulhat 2019 őszén a választáson. A sajtótájékoztatón Molnár Zsolt (MSZP) azt mondta, Szabados "átlépett egy határt", ezért még a héten új jelöltet keres az ellenzék.

Soroksáron annyi változás történt, hogy a Momentum helyett a Jobbik nevezett meg jelöltet, az ellenzék ott Bereczki Miklóst támogatja. A kerületi polgármester-jelöltek így a következők:

  • I. kerület: V. Naszály Márta, Párbeszéd
  • II. kerület: Őrsi Gergely, MSZP
  • III. kerület: Kiss László, MSZP
  • IV. kerület: Déri Tibor, Momentum
  • V. kerület: Tüttő Kata, MSZP
  • VI. kerület: Soproni Tamás, Momentum
  • VII. kerület: Niedermüller Péter, DK
  • VIII. kerület: Pikó András (független, a Momentum jelöli)
  • IX. kerület: előválasztás lesz Jancsó Andrea és Baranyi Krisztina között
  • X. kerület: Somlyódy Csaba, MSZP
  • XI. kerület: László Imre, DK
  • XII. kerület: Élő Norbert, DK
  • XIII. kerület: Tóth József, MSZP
  • XIV. kerület: Horváth Csaba, MSZP
  • XV. kerület: Németh Angéla, DK
  • XVI. kerület: Nemes Gábor, DK
  • XVII. kerület: Gy. Németh Erzsébet, DK
  • XVIII. kerület: Szaniszló Sándor, MSZP
  • XIX. kerület: Gajda Péter, MSZP
  • XX. kerület: Szabados Ákos helyett keresnek új jelöltet
  • XXI. kerület: Erdősi Éva (független, MSZP jelöli)
  • XXII. kerület: Havasi Gábor, Momentum
  • XXIII. kerület Bereczki Miklós, Jobbik

Érdekesség, hogy bár az LMP és a Jobbik is csak később csatlakozott az ellenzéki kerületi megállapodásokhoz, előbbi egyetlen egy polgármesteri jelöltet sem állít, utóbbi is csak egyet Soroksáron.