Karácsony Gergely üzent Orbán Viktornak, a miniszterelnök búcsúzzon el a budapesti atlétikai világbajnokság tervétől, ha az állami kukaholding nem fizet

2020. január 16., 20:12

Szerző:

A múlt héten derül ki, hogy az állami kukaholding, a Nemzeti Hulladékkezelő Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. (NHKV Zrt.) nem fizeti ki azt a pénzt, amellyel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek (FKF Zrt.) az elvégzett munkáért. 

Míg korábban az önkormányzati cégek (Budapesten az FKF Zrt.) szedték be a szemétszállítás díját, 2016-ban létrehoztak egy állami céget (NHKV Zrt.), amely központilag beszedi a díjat a lakosságtól, majd szétosztja a működés finanszírozásához szükséges pénzt az egyes önkormányzati cégeknek, amelyek a szemét begyűjtését és szállítását végzik. A cég azonban gyakorlatilag pénztemetőnek bizonyult, folyamatosan veszteséggel működik, nem tudja kifizetni az önkormányzati hulladékcégeket. Az FKF Zrt.-nek tízmilliárd forintot kellene kapnia az állami kukaholdingtól, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester pedig a 24.hu-nak adott csütörtöki interjújában azt mondta, arról van szó, hogy 

„egy rosszul működő állami vállalat elvonja egy fővárosi cég bevételeinek egyharmadát. Minden harmadik budapesti polgár befizetését, amit ő a tiszta környezetére költ, egyszerűen zsebre teszik”.

Az NHKV Zrt. annak ellenére nem akar fizetni, hogy ez az egyik feltétel volt, amelynek teljesülése esetén Budapest hajlandó támogatni a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését a magyar fővárosban. Karácsony Gergely erről azt mondta:

– El kell dönteni, hogy a miniszterelnök a legfontosabb, vagy vannak még fontosabb emberek, mondjuk a kukaholding vezetője. Gyorsan el kellene dönteni ezt, mert ha a miniszterelnök atlétikai világbajnokságot szeretne, akkor nekem alá kellene írnom egy levelet a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek. De ezt csak akkor teszem meg, ha a kukaholding fizet, hiszen ez is a megállapodás része.

Kormányzati részről az Index kérdésére Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár erre úgy reagált:

– Kukaholding-ügyben csak annyit tudok mondani: ne szemétkedjünk! Főpolgármester úrral utoljára tegnap egyeztettünk órákat, legközelebb holnap találkozunk. Keressük együtt a megoldásokat, ne a konfliktust, és eredményesek leszünk! Budapest nem csatatér.