Újraindítási adóval próbál kijutni a főváros a járvány okozta válságból

2020. október 7., 17:33

Szerző:

A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból - mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában, amelyet a Városháza Facebook-oldalán lehetett figyelemmel követni.

 Karácsony Gergely hangsúlyozta, a főváros működőképességének fenntartása kiemelt nemzetgazdasági érdek, a válság idején pedig érdemes újragondolni, kik tudnak legalább átmenetileg nagyobb mértékben részt venni a közteherviselésben.

 A városvezetés által kilátásba helyezett "ipa+ koncepció" egyfajta válságkezelő hozzájárulás azoknak a szektoroknak, amelyeket kevésbé viselt meg a járvány, mint más iparágakat, vagy az "életéért küzdő" fővárosi önkormányzatot.

Kiemelte, számításaik szerint Budapest arányaiban háromszor több adóbevételtől esik el a járvány miatt, mint a központi költségvetés. A főváros bevételeinek 70 százaléka származik az iparűzési adóból, amely idén várhatóan csak 139 milliárd forint lesz a tavalyi 165 milliárd forint után - tette hozzá.

 Karácsony Gergely közölte, a főváros 300 milliárd forintos idei működési költségvetésében összesen 69 milliárd forintos lyuk van, a városvezetésben pedig arra számítanak, hogy 2022-2023-ban érhetnek véget a koronavírus-járvány miatti "szűk esztendők".  

A főpolgármester szólt arról is, a következő időszakban megpróbálják újratárgyalni a kormánnyal a fővárost érintő központi elvonásokat is.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.