Karácsony és Puzsér is hajlandó visszalépni, ha veszít az előválasztáson

2019. március 13., 17:27

Szerző:

A több baloldali párt által támogatott Karácsony Gergely és az LMP által támogatott Puzsér Róbert is hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett főpolgármester-jelölti előválasztáson – derült ki egy a válasz.hu oldal által szervezett beszélgetésen szerdán Budapesten.

  • Puzsér Róbert független jelölt leszögezte, ha veszít, visszalép, támogatni azonban csak akkor fogja Karácsony Gergelyt, ha átveszi és garantálja, hogy meg is valósítja a Sétáló Budapest című programját.
  • Karácsony Gergely (Párbeszéd) erre azt válaszolta, ha veszít, akkor támogatni fogja Puzsért, programjából pedig amennyit ismer, azt képviselni is tudja. Véleménye szerint egyébként nincs óriási különbség kettejük programjában.

Puzsér Róbert egyértelműnek ítélte, hogy Karácsony és ő is készen áll az előválasztásra. De, mint mondta, komoly kétségei vannak afelől, hogy vajon az MSZP akarja-e azt, márpedig a pártra és a forrásaira is szükség van. Kétségeit azzal magyarázta, hogy Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke néhány órával az előválasztásról kötött megállapodás után úgy nyilatkozott, „júniusban lesz valami, vagy előválasztás vagy közvélemény-kutatás, majd meglátjuk, micsoda”. Karácsony Gergely ezzel szemben azt mondta, neki nincs kétsége afelől, hogy lesz előválasztás, és meglepődne, ha nem ő nyerné.

Elmondta, olyan előválasztást szeretnének, amelyen online és személyesen is részt lehet venni, de nem pártirodákban lehetne szavazni, hanem köztereken, a lebonyolító pedig egy semleges, civil szervezet lenne, a szükséges erőforrásokat azonban – például a pénzt vagy a logisztikai szervezést – a pártoknak kell összedobni.

Karácsony Gergely és Puzsér Róbert, főpolgármester-jelöltek közéleti vitája Karácsony Gergely és Puzsér Róbert, főpolgármester-jelöltek közéleti vitája
Fotó: Koszticsák Szilárd

Hozzátette, nyitott előválasztás szeretnének, tehát rajtuk kívül lehetnek más jelöltek is, valamiféle indulási küszöböt azonban meg kellene határozni, például egy-kétezer ajánlást össze kellene szedni hozzá. Ez azonban természetesen nem garancia arra, hogy ősszel Tarlós István főpolgármesterrel szemben csak egyetlen jelölt lesz. Még arra is fel kell készülni, hogy a Fidesznek is több jelöltje lesz, „olyanok, akik eljátsszák, hogy ők az igazi ellenzékiek" – jegyezte meg a politikus. 

A kommunikációs stílusukat és korábbi vitatott kijelentéseiket firtató kérdésre Puzsér azt mondta, elborzasztja, hogy káromkodni csak annak az elitnek szabad, amely az elmúlt 30 évben felszámolta a demokráciát, szétlopta a nemzeti vagyont, a jogállamiságot a föld színével tette egyenlővé, de fáj nekik a káromkodás, ha az ahhoz tartozó közlés nem tetszik nekik. Úgy fogalmazott, vissza akarja hozni a „rock and rollt” a politikába, mert a jelenlegi liftzene jellegű politikai kommunikáció senkit sem szólít meg. Karácsony Gergely a Hír Tv-ben február elején, egy interjúban tett kijelentését úgy kommentálta, hogy a legrosszabb politikai mondata volt.

Az ellenzéki politikust akkor a jobbikos Gyöngyösi Márton korábbi parlamenti felszólalásáról kérdezték, és úgy reagált, hogy a zsidó emberek listázása nem nácizmus. Gyöngyösi Márton 2012-ben azt mondta, hogy fel kellene mérni, hány olyan zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Karácsony Gergely szerint egy társadalom akkor lesz a leginkább védett a politikai szélsőségek és a társadalmi kirekesztés elfogadásával kapcsolatban, ha „nevezzük mondjuk az antifasizmust, nem tudom jobb szóval mondani, az egy abszolút kispolgári erénnyé kezd válni”. Azok az országok sikeresek ilyen szempontból, ahol a rendes ember nem utál senkit, etnikai kisebbségeket nem bélyegez meg – fűzte hozzá.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.