Karácsony: A fővárosi önkormányzat lejárató kampányába az NNK-t is belerángatták

Karácsony Gergely szerint "végtelenül szomorú, hogy a jelek szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) is belerángatták a fővárosi önkormányzat ellen minden csatornán zajló lejárató kampányba".

2020. november 8., 18:00

Szerző:

Korábban a fővárosi önkormányzat bejelentette, hogy antigéntesztekek fognak beszerezni, ami Karácsony Gergely szerint ugyanolyan megbízhatóak, mint a PCR-tesztek. A népegészségügyi központ szerint ez azonban "óriási tévedés és szakmailag teljesen megalapozatlan". 

Karácsony Gergely most a Facebookon azt írta, hogy a koronavírus-tesztelés állami feladat, de az állam "botrányosan kevés tesztet végez". A fővárosi önkormányzat már eddig is több mint 50 ezer PCR-tesztet végzett az "állam helyett”.

 A főpolgármester szerint közismert, hogy az antigénalapú tesztek mintegy 96 százalékos megbízhatóságúak a PCR-tesztekhez képest. "Viszont a töredékébe kerülnek, és 15 perc alatt megmutatják az eredményt" - írta Karácsony Gergely, példaként említve, hogy ezért használja azokat az Országos Mentőszolgálat is, Szlovákiában pedig az egész lakosságot azokkal szűrték. 

A fővárosi önkormányzat tovább bővíti a PCR-tesztkapacitását, a saját intézményeik kötelező és rendszeres szűrését továbbra is azokkal végzik. "De a jövőben antigénteszteket is beszerzünk, hogy segítsük a kiemelten veszélyeztetett munkavállalók, például a pedagógusok önkéntes és gyors tesztelését" - írta. Karácsony Gergely összegzésként megjegyezte: "sajnáljuk, hogy a kormány helyett elvégzett munkánkra kioktatás és félrevezetés a válasz".

 

(MTI)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.