Továbbra sem tudni, miért halt meg tavaly októberben anya és lánya egy lángoló kaposvári lakásban

2019. december 4., 06:30

Szerző:

2018. október 21-én Kaposváron kigyulladt egy negyedik emeleti lakás a Csokonai Vitéz Mihály utcában. A tűzben két nő életét vesztette, egy férfit, aki az erkélyre menekült, a tűzoltók épségben hozták le daruval.

Az akkori sajtóhírek szerint az éjszakai tüzet csak a fiatal nő külföldi barátja élte túl, miután az erkélyen kiabált segítségért. A rendőrség első körben még kizárta, hogy a tüzet szándékosan okozta volna valaki, az ügyet közigazgatási eljárásban vizsgálták, de a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság részéről 2019 januárjában már azt erősítették meg a Borsnak, hogy a tűzvizsgálat eredményére tekintettel már büntetőeljárásban vizsgálják az ügyet, vagyis gyújtogatás történhetett. 

Fotó: Kaposvári HTP

Több mint egy évvel az eset után megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, hogy áll az ügyben a nyomozás, de azt a választ kaptuk, hogy a nyomozás eredményes befejezésének érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást jelenleg nem áll módjukban adni. Csak azt erősítették meg, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya továbbra is büntetőeljárást folytat az eset kapcsán.

A Sonline a múlt héten azt írta, úgy tudják, hogy jelenleg is azt vizsgálják, hogy a két nőt megölték-e. A portál értesülései szerint

az áldozatok tüdejében nem volt füst, ami azt jelenti, hogy a tűz keletkezésekor már nem éltek.

Más forrásból úgy értesültek, az orvosszakértők dolga igen nehéz, mert a két holttest teljesen összeégett.

Korábban a Bors és múlt héten a Somogy megyei lap is arról írt, hogy a lakásban állítólag több tűzfészket találtak, ez pedig mindenképpen szándékosságra utal. A tűzeset után ehhez képest még arról lehetett hallani, hogy a tüzet egy égve felejtett teamécses okozta.

Mivel a Sonline információ szerint az ügyben azóta két ellentétes tartalmú orvosszakértői vélemény született, erre is rákérdeztünk a megyei rendőr-főkapitányságnál. Azt a választ kaptuk, hogy "a nyomozás során felmerült szakkérdések megválaszolásához szükséges igazságügyi szakértői vélemények – a kiegészítő orvosszakértői vélemény kivételével - a hatóság rendelkezésére állnak."

A kiégett kaposvári lakás
Fotó: Katasztrófavédelem

A Bors szerint az elhunyt egyetemista lány barátja - egy akkor még Pécsen tanult, izraeli állampolgár, de arab származású fiatal férfi -  később a temetésen is részt vett. A rendőrség a lakástűz után egy kórházi vizsgálatot követően elengedte, majd elhagyta Magyarországot. Ő és a lány korábban Németországban ismerkedhetett meg, nagyjából három hete éltek együtt a lakásban a tragédia előtt. Egyes kaposvári forrásaink szerint a tragédiát megelőzően összevesztek, mert az egyetemista lány nem akart külföldre menni a férfival. A lány ezért is aludt az anyjával aznap este.

A Sonline értesülései szerint az ellentétes orvosszakértők párhuzamos meghallgatása feloldhatja az ellentéteket, és rávilágíthat a halál okára, ez pedig sorsdöntő fordulat lehet az eljárásban. Úgy tudják, az ügynek ugyan nincs gyanúsítottja, de a lakástűzből egyedül megmenekült fiatal férfi nyomát már megtalálták Németországban.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.