Kapóra jön Orbánéknak a 4-es metró ügye

2017. január 27. 12:27 - szerző: Lengyel L. László

Miközben a kormánypropaganda a 4-es metróval kapcsolatos OLAF-jelentésre hivatkozva a 2010 előtti vezetést vádolja minden idők legnagyobb korrupciójával, a legfrissebb korrupciós világlistán mélypontra zuhant Magyarország megítélése. Biztosra vehetjük hogy a jelentéssel és annak kezelésével a Fidesznek még tervei vannak.

Az elmúlt években odáig jutottunk, hogy már fel sem kapjuk a fejünket az újabb és újabb korrupciógyanús botrányokra, az ingerküszöbünk olyan magas lett, hogy szinte apátiával fogadjuk a repkedő tíz- és százmilliárdokat. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a Tocsik-ügyben rongyos 800 millió forint furcsa kifizetése országos felháborodást keltett és hozzájárult 1998-ban a kormány bukásához? Ma több nullával nagyobb összegek hallatán is csak legyintünk, mondván: a hatalmon lépők úgyis lopnak.

Ilyen légkörben illik óvatosan fogadni, ha az aktuális kormányzat áll elő bombasztikus korrupciós vádakkal. A múlt héten éppen ez történt, amikor az illetékes államtitkár az EU ellenőrző szerve, az OLAF vizsgálati jelentésére hivatkozva a 4-es metró beruházása kapcsán páratlan mértékű visszaélésekről beszélt. Nem fukarkodott a kemény kijelentésekkel, 167 milliárdos lopásról beszélt, amelynek nyomán állítólag 77 milliárd forintos büntetést kell fizetnünk Brüsszelnek. A felelősség mindezért természetesen az „elmúlt nyócévet”, azaz a szocialista-szabaddemokrata kormányokat és politikusokat terheli.

Fotó: BKK / Lovas Gábor

A Fidesz persze teljesen tiszta az ügyben, a vizsgálat csak 2010 előtti gondokat tárt fel – szögezte le. Az OLAF-jelentés részleteit azonban nem ismertette, mert szerinte azt csak brüsszeli engedéllyel tehetné meg. Később kiderült, hogy ez nem igaz, a jelentés nyilvános és hozzáférhetővé tehető, ami kissé gyanússá teszi a titkolódzást: lehet, hogy a Fideszt kompromittáló megállapítások is vannak benne? Az is furcsa, hogy az ügyészség csak most, hosszú idővel a történtek után indított nyomozást a korrupciógyanú miatt, holott az elmúlt években Polt Péterék sok tucatnyi, sokkal jelentéktelenebb vagy éppen mondvacsinált ügyben indítottak nyomozást a szocialista kormányzás idején történt állítólagos visszaélések és csalások ügyében. A 4-es metró országszerte beszédtémává vált botrányai eddig nem tűntek fel?

Pedig lett volna miért. A projekt az állatorvosi lova annak, hogyan lehet egy fontos beruházást politikai és gazdasági érdekek alapján rosszul végrehajtani és brutálisan túlkölteni. Annak idején sokszor írtunk a tervezési és kivitelezési hibák sokaságáról, a furcsa szerződésekről, az érdekcsoportok harcáról, a sorozatos visszaélések gyanújáról. Hiába foglalkozott azonban ezekkel a sajtó, semmi nem történt, sőt még a Fidesz sem támadta akkor olyan vehemensen a projektet, mint most teszi. Nyilvánvaló volt, hogy nem véletlenül emelkedtek a költségek az eredetileg tervezett 190 milliárd forintról jóval 400 milliárd fölé, amiből vélhetően a politika-közeli érdekeltségek húztak leginkább hasznot.

E sorok írója annak idején elképesztő történeteket hallott az egyik érdekelt nagyvállalkozótól, minek alapján és hogyan születtek a kivitelezési döntések, melyik oldalnak milyen érdekeltségei juthattak közvetlenül vagy közvetve zsíros megbízásokhoz, csúszópénzhez – minderről még ma sem lehet konkrétumokat leírni, mert nem bizonyíthatóak. Annyi viszont kiderült az információkból, hogy a megbízáshoz jutó cégek háttere igencsak színes, és nem köthető egyoldalúan az akkori városvezetéshez és kormányhoz, ahogy a Fidesz most állítja.

Akkoriban még érvényesült az a hallgatólagos megegyezés, amit egy gyenge pillanatában Dávid Ibolya 70-30 arányú leosztásnak nevezett, azaz a központi beruházásokból a pillanatnyi kormány és az ellenzék hátországa így részesülhet. Ez persze a gyakorlatban cizelláltabb volt ennél, de általában érvényesült: jó példa erre a Margit-híd elképesztően túlköltött, több mint 30 milliárdos felújítása, ahol a kivitelezők összetétele alátámasztja az előzetes egyeztetés gyanúját.

A 4-es metrónál hasonló lehetett a helyzet, elég végignézni a résztvevő nagyobb vállalkozások listáját: a politikai-gazdasági elit csaknem egésze – ha más-más arányban és részben külföldi cégeken keresztül is – érdekelve volt. Hogy ebből mennyit tárt fel az OLAF, rövidesen ki kell hogy derüljön, akárcsak az, minek alapján jött ki a 167 milliárdos lenyúlási adat. Ne feledjük, az unió csalások elleni hivatala főként az aktuális helyi szervek adatszolgáltatására támaszkodik, kérdés, milyen információkat kapott. Az is kételyeket támaszt, hogy a Fidesz egyből az egykori főpolgármestert és helyetteseit, valamint szocialista politikusokat vádol bizonyítékok nélkül, azaz kifejezetten politikai propagandaharcot indít. Ez már nyilvánvalóan a választási kampány előkészítése, ami a várható viták miatt jól elhúzható, és egyaránt jó az ellenzék lejáratására, valamint a figyelem elterelésére a mindent átszövő, központilag szervezett fideszes korrupciós rendszerről.

Például arról, hogy a Transparency International most közzétett nemzetközi korrupciós listáján Magyarország eddigi mélypontjára, egyetlen év alatt hét helyet zuhanva a 67. pozícióba került. 100-ból csupán 48 pontot kapott, amivel az uniós országok közül csak a görögöket, az olaszokat és a bolgárokat előzzük meg. Még ennél is szomorúbb, hogy 2012 óta folyamatosan csúszunk lefelé, miközben térségünk összes többi országa javított a helyezésén. A fő ok a TI szerint az állami intézményrendszer működésében rejlik, amit egyébként  nap mint nap láthatunk a közbeszerzéseknél, az uniós pályázatoknál, az állami és önkormányzati vagyonok eladásánál, arról nem is beszélve, hogy az arra hivatott állami szervek mit sem tesznek a nyilvánvalóan gyanús ügyek tömegének felderítésére és kivizsgálására.