Kánaán: a magyar lottófaluban az összes idős és az összes fiatal lakos 10 ezer forintot kap karácsonyra

2018. november 8. 16:06 - szerző: 168 Óra

„Adóztatási- és jogszabályi környezet megváltozása továbbá a rendelkezésre álló keret maximális kihasználása miatt az idén nem 5 ezer forint értékű Erzsébet utalvány, hanem 10 ezer forint készpénz formájában szeretne Győrújfalu Községi Önkormányzat hozzájárulni az Ön ünnepi készülődéséhez" – közölte a Facebookon Nagy Attila, a helyi polgármester.

Az önkormányzat gondos és átlátható gazdálkodásának köszönhetően kedvezményezetti életkor az eddigi 65 évről 62 évre csökkent, továbbá a kedvezményezetti kör kibővült az állandó győrújfalui lakcímmel rendelkező 0-18 év közötti fiatalokkal, így ebben az esztendőben

356 fő 62 év feletti és 528 fő 18 év alatti lakos

10 000 forint ajándékban részesül – idézi a bejegyzést a Kisalföld.

Győrújfalu az a község, ahol a lakosok évek óta közösen lottóznak, ha a főnyeremény egymilliárd forint fölé kúszik. 2014-ben például pont karácsony előtt lett egy négyesük, az akkor  2,3 millió forintot fizetett. Ezt szétosztották a lakosok között.

A kettes és hármas találatok nyereményösszegét azonban nem veszik fel, hanem egy közös alapba gyűjtik. A pénzből csináltak karácsonyi díszkivilágítást, vettek defibrillátort, jövő tavasszal pedig a játszóteret fogják fejleszteni.